Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Múltunk újraértékelése - Szénásy Sándor: Ravasz László, az értelmiség egyik igehirdetője
az irodalom, a művészet, a politika kérdéseiről „sub specie aeternitatis" nyilatkoznia. Ahogyan írja: a Dunamellékre kerülve „kísérletet kellett tenni, hogy nagy, sorsdöntő kérdésekben a magyar református szellemiség az egész országon átzengő módon nyilatkozzék meg. A Protestáns Szemle körül meg kellett szervezni a magyar evangéliumi szellemű értelmiség lelki közösségét." 19 Hamarosan a Kisfaludy Társaság - Gárdonyi Géza helyére - tagjává választja ('23). Nemsokára a Magyar Tudományos Akadémia tagja ('25; '49-ben a kezdődő diktatúra megfosztja e tisztségétől, s csak '89-ben, posztumusz kapja vissza tagságát). Lenyűgöző „Pál Athénban" című akadémiai székfoglaló beszéde, 20 de elképesztő annak szemlélése: mennyi fórumon, hány alkalommal, mily változatos témákról, mily alapossággal és szellemességgel tudott beszélni. Felkészültségének hű tükre a köteteiben valamennyi megnyilatkozása: előadás az Országos Kaszinóban ('28); a Kisfaludy Társaságban ('29); megnyitó az Erdélyi Helikon zeneakadémiai ünnepélyén ('28); felolvasás a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság tudományos, művészeti és irodalmi osztályának alakuló ülésén; előadás a bécsi Collegium Hungáriáimban ('31); a Tisza István Társaskörben ('30), székfoglaló az Arany János Társaságban ('32); ünnepi beszéd a Corvin-lánc és -koszorú tulajdonosaiból alakult testület lakomáján ('33); előadás a Kisfaludy Társaság jubileumi közgyűlésén ('36); székfoglaló a debreceni Tisza István Tudományos Társaságban; emlékbeszéd a Hubay Jenő Társaság ünnepélyén ('37), előadás az Aradi Szövetségben ('36), a Nemzeti Kaszinóban a kormányzó jelenlétében ('37), ünnepi beszéd a Magyar-Svájci Társaság alakuló ülésén ('40); elnöki székfoglaló a Franklin Társulat Irodalmi Tanácsa ülésén ('41); serlegbeszéd a Kisfaludy Társaság Arany-lakomáján ('37), stb. Közben az MTA másodelnökévé választják (az elnöki széket József királyi főhercegnek „illett" felajánlani). A püspök köteteiben olvashatók az 1938-41 közötti évek akadémiai megnyitóbeszédei. A Felsőháznak is 1926-tól, kezdetétől tagja. - Az egyházi lapokon kívül más újságokban (A Falu, Budapesti Napló, Ifjú Erdély, Magyar Cserkész, Napkelet, Gyermekvédelem, Pester Lloyd, stb.) jelennek meg írásai. Amikor 1948-ban - állami nyomásra - át kellett adnia a püspöki széket, nekünk, akkori teológus diákoknak nagy nyereségünk volt, hogy a „püspök atya" átvette a Teológián a homilétikai gyakorlatok vezetését. így felkészültségének, egy élet tanulmányainak és tapasztalatainak gyümölcseit hétről hétre élvezhettük. Tőle megtanulhattuk: hogyan kell megtalálnunk mondanivalónk fő tételét; hogyan kell azt ágaztatnunk, milyen fontos az exegetikai műveltség, és milyen káros a rutin és a sablon. Máig csodálom, hogy ő, a páratlan igehirdető, akihez Pázmány Péter óta nem volt fogható, 21 alázatosan és örömmel bíbelődött éveken át kezdő teológusok prédikációival. Javítgatta őket, tanácsolt, szemeket nyitogatott. Hol lélegzetvisszafojtva hallgattuk magas röptű fejtegetéseit, hol a derű vidámsága ömlött el az arcokon, mert komoly tanácsait humorral fűszerezte. Egy prédikáció bírálatát például így jellemezte: „Zsuzsának a bírálata kissé gyenge volt, mikor ütött, akkor is gyengén ütött, s akkor sem a szög fejére." De sohasem volt bántó vagy elkedvetlenítő; minden szaván a jóság és az atyai szeretet fénye csillant meg. Négy éven át a teológus diákoknak egy életre szóló élmény volt a vele való homilétikai munkaközösség. Eszköztára Első helyen a szép magyar beszédet kell kiemelnünk. Azt az erdélyi ízű, szépséges, hibátlan, dallamos hanglejtésű magyar beszédet, amelyet egy ország az első szavak elhangzása után megismert, és amely arra ösztökélte a 30-as években még a Színiakadémia tanárait is, hogy hallgatóik figyelmét fölhívják rá: „Ha szép kiejtést, jó hangsúlyt, példás magyar beszédet akarnak hallani, járjanak el a Kálvin téri templomba."
