Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Múltunk újraértékelése - Luther Márton, Jézus Krisztus tanúja (LVSz - EK Egyház Közös Nyilatkozata,1983)
17. Ezeket a történelmi eseményeket sem visszafordítani, sem meg nem történtté tenni mi már nem tudjuk. Amit azonban tenni tudunk, az az, hogy eltávolítjuk a negatív következményeket, kutatjuk az okokat és bevalljuk kölcsönösen a bűnöket. Végül pedig begyógyítani a sebeket úgy lehet, ha a reformáció pozitív céljai mind az evangélikusok, mind a katolikusok ügyévé válnak. IV. A reformáció szándékának fogadtatása 18. Noha az evangélikus egyházak évszázadokon keresztül azon fáradoztak, hogy a lutheri teológiai és lelki örökséget megőrizzék, mégis nem minden irata volt egyforma hatással az evangélikus egyházakra. Gyakran az az irány érvényesült, hogy harci, ellenséges kijelentései nagyobb rangot nyertek, mint a lelkipásztori, vagy teológiai írásai. Azok az iratai, melyek hitvallási iratokká lettek, különleges egyházi jelentőséggel bírnak. Ezek között is különleges helyet foglalnak el kátéi az egyházak életében. Az Ágostai Hitvallással együtt éppen azok jelentik a legmegfelelőbb alapot az ökumenikus párbeszédhez. 19. A történelem folyamán mégis a lutheri örökség sok tekintetben megrövidült és torzulásokon ment keresztül: - a Szentírás egyre inkább elszigetelődött egyházi kontextusából és tekintélye törvényeskedő félreértések áldozata lett a verbális inspiráció tanítása következtében; - Luther nagyra értékelte a szentségekkel való élést, ez a felvilágosodás és a pietizmus idején vesztett jelentőségéből; - Luther emberről szóló tanítása, ti., hogy az ember, mint személyiség Isten előtt áll, individualizmusként kapott értelmezést; - néha a megigazulásról szóló üzenetet moralizmus váltotta fel; - Luther fenntartásait politikai hatóságok szerepével kapcsolatban éppen az egyház vezetése tekintetében elhallgatták (korabeli választófejedelmek beleszólása egyházi ügyekbe például) és Isten uralmának kétféle formájáról szóló tanításának (a két regimentről szóló tanítását is) hamisan alkalmazták, hogy ezzel az egyház felelősségét tagadják társadalmi és politikai ügyekben. 20. Luther művéért érzett minden hála mellett az evangélikus egyházak ma személyének és művének határait éppúgy látják, mint tetteinek néhány negatív következményét. Nem tudják például Luther harci kijelentéseit, kifejezéseit jóváhagyni: az öreg Luther anti-judeista kijelentései félelmet keltenek evangélikusokban is; látják, hogy apokaliptikus látásmódja olyasmire ragadtatta, amit ma nem lehet elfogadni: például a pápasággal, az anabaptista mozgalommal, a parasztháborúval kapcsolatban. Ehhez járul még az is, hogy az evangélikus egyházakban tapasztalható szervezeti gyengeség nyilvánvaló lett; például fejedelmek, hercegek vették át az egyházi vezetést, ezekről Luther maga is úgy gondolkodott, hogy csak a szükségállapotból fakadó jelenségeknek tekinthetők. 21. Egy bizonyos védekező álláspont és magatartás alakult ki Luther és tanítása iránt a római katolikus egyházban meghatározó tényezőként a reformáció óta. Féltek az egyház által jóvá nem hagyott bibliakiadások terjesztésétől, a pápaság centrális jelentőségét túlhangsúlyozták, egyoldalúságok a teológiában és a szentségekkel való életgyakorlatban jellemezték a tudatosan ellenreformátori katolicizmust. Másfelől viszont már a trentói zsinat fáradozásai során Luther szándékával számoltak, a prédikáció megújításának valamelyes jele mutatkozik, a katekézis fokozódása és az augusztinuszi teológiai tanítás hangsúlyozása érezhető.
