Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Helyzetfelmérés - Reuss András: Egyház és társadalom kölcsönhatása

Ezen a ponton vetődik fel az ún. kontextuális teológiák kérdése. Európában ezeken legtöbbször más földrészek teológiai sajátosságait értik úgy, hogy a harmadik világban a teológia a mindenkori kontextus (társadalom és kultúra) elemeivel színeződik, keveredik és vegyül, míg ezzel szemben Európában - feltételezik kimondatlanul is - tiszta teológiai munka folyik. A harmadik világ valamely országának kontextusával való személyes találkozás egyrészt szemléletesen érzékeltetheti, mennyire kikerülhetetlen a kontextus figyelembe vétele az igének a megértéséhez, másrészt az idegen környezetből Európára tekintve felfedheti, milyen elképesztő mértékben vagyunk mi magunk is ennek a kontextusnak a fogságában. A kényes kérdések és kellemetlen igazságok elhallgatásán túl a kontextusnak a figyelmen kívül hagyása is a reánk bízott ügy elárulása lehet. A teológiának elengedhetetlen feladata, hogy megtalálja az Istenről mint feltétlenről való beszéd nyelvét és tartalmát, hogy az egyház ne Jónás módjára a hajó gyomrában keressen menedéket a vihar elől, s álmával a fennálló helyzetet igazolja, hanem elmenjen Ninivébe. Hogyan ágyazódjék bele a teológia a társadalomba? A második kérdés vagy probléma - Jónás könyvének képét folytatva, - éppen ez a Ninivébe való menetel. Ha az előző esetben a probléma az ige „testté létele" (Fleischwerdung), a második - szokatlanul képzett szóval - az ige „testté tétele" (Fleischmachung). Az első probléma az igét a társadalmi valóságban megtalálni, a kontextusból meghallani, a gondolatok emberi szövevényéből „kibontani", az emberiség mítoszaitól megszabadítani (mítosztalanítani), önző célok érdekében történő igénybe vételétől és alkalmazásától megszabadítani, röviden: mindezekből a romlandó és rontó héjakból kifejteni. A második probléma ennek pontosan az ellentéte: Hogyan lehet és kell a teológiát a társadalmi valóságban érthetővé tenni? Hogyan kell a változó világban az örök Isten igéjét megszólaltatni és abba belevinni? Hogyan válik ebben a kontextusban érthetővé a teológiára bízott textus, amely egészen más, mint az őt körülvevő kontextus? Nem mindenki lát ebben problémát. Széles körben hat az a vélemény, hogy az ige csak akkor Isten igéje, ha az idegen ebben a világban és idegen az ember számára. Erve ennek a felfogásnak az, hogy az igét nem szabad a világhoz szabni vagy annak igénye szerint kezessé tenni. Nem az emberekhez kell igazodni. Dixi et salvavi animam meam. Sokan osztják az ellentétes álláspontot, nevezetesen, hogy az igének az emberi kultúra részévé kell válnia, a mindenkori kultúrával való teljes azonosulás, a benne való feloldódás nélkül. Amint az igével szembeni értetlenség nem lehet az ige igaz hirdetésének mértéke, úgy természetesen a megértés sem. Amint az elutasítás nem lehet az, úgy az elfogadás sem. Az egyik első feladat, - mivel teológia és az igehirdetés egy bizonyos értelemben mindig fordítás, - hogy amint a reformáció minden népnek a maga nyelvén szólaltatta meg az igét, úgy a mi korunk embere számára is a maga nyelvén és - Paul Tillich megfogalmazásával - az ember alkotó önértelmezésének teljességére tekintettel szólaljon meg Isten igéje. Az igehirdetés új szabadságának lehetősége tehát ne azt eredményezze, hogy az egyházi beszéd szakzsargonja, a rendszerváltás előtt adminisztratív eszközökkel is visszaszorított kánaáni nyelv vagy az evangelizáció nyelvi eszköztára úgy tér vissza, mintha az elmúlt ötven évben a világon semmi sem történt és semmi sem változott volna. Sürgető feladat annak felmérése és belátása, hogy kortársaink miként élik meg azt, amit a Szentírás az ember mindenkori problémájának mond és miként tehetjük - emberi módon szólva - érthetővé a választ számukra. Teológiai gondolkodásunknak, a gyülekezetek és a tudomány szintjén