Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Figyelő - Híreink
jük a földre. (Gyanakodva nézünk talán kö- gattathatja el senki, aki tanítványa szeretne rül, felnőttek, értelmiségiek, köztiszteletben lenni: „...bizony, ha olyanok nem lesztek, állók, komoly dolgokkal foglalkozók, vajon mint a kisgyermekek...!" nem lát-e meg valaki ebben a gyermeteg- iß. Cselouszky Ferenc gyerekes pózban.) De Jézus szavát nem hallA jobb tájékoztatás érdekében Új kiadvánnyal gazdagodott egyházi lapkiadásunk. A zsinati törvény előírása szerint a Sajtóosztály feladata egy hivatalos közlöny kiadása, melyben a hivatalos dokumentumokat, törvények szövegeit, szabályrendeleteket kell megjelentetni. 1999 januárjában ezért jelent meg az Evangélikus Közlöny 1. száma, melyet szeptemberig még három követett. A lap nem havi rendszerességgel, hanem szükség szerint jelenik meg. Az eddig megjelent négy szám tartalma eligazítást ad arra nézve, mit kell, vagy lehet keresnünk benne, és érdeklődési terület szerint tudjuk ajánlani mindazoknak, akik egyházunk belső életét, annak törvényes folyását szeretnék figyelemmel kísérni. Általában az egyház önkormányzati testületeinek rendszeres ülésén elhangzott jelentések és határozatok, rendkívüü határozatok, zsinati törvények vagy törvénymódosítások, valamint az egyházunknak állami vagy más külső tényezőkkel kötött megállapodásai, egyezményei töltik meg a lap hasábjait. Az Evangélikus Közlöny 1. számában találjuk az 1998. évi országos és egyházkerületi presbiteri közgyűléseken elhangzott felügyelői és püspöki jelentéseket, melyek az előző időszak egyházi életéről, eseményeiről, a felvetődött kérdésekről és azok megoldásáról adnak beszámolót. Szükséges volt már régen, hogy ezek a jelentések valahol teljes terjedelemben ismertetésre kerüljenek, mert hetüapunk, az Evangélikus Elet terjedelmi korlátok miatt csak részleteket közölhetett ezekből. Ebben a számban még két fontos közlést is találhatunk: az 1998. december 7én a Magyar Köztársaság kormánya és a Magyarországi Evangélikus Egyház között megkötött megállapodás teljes, hivatalos szövegét. Ez többek között az egyházak finanszírozásáról szóló állami törvény egyházunkra való kiterjesztéséről intézkedik. A másik az 1999. január 14-én aláírt, az Oktatási Minisztérium és egyházunk közötti megállapodás: „pedagógiai szakmai szolgáltatások országos megszervezéséről" szól, és egyre szaporodó iskoláink szakmai, elméleti szintjének, oktatói és nevelői munkájának emelését szolgálja. A 2. számban az év elején szokásos Püspöki körlevél jelent meg teljes terjedelmében. A Magyarországi Evangélikus Egyház egyházközségei, intézményei és tisztségviselői részére kiadott körlevél közegyházi rendelkezéseket, egész évre szóló programokat, felhívásokat tartalmaz. Ebben találhatók az év folyamán rendezendő, különböző rétegeknek szóló konferenciák és missziói alkalmak időpontjai és témái is. A 3. szám a Zsinat 1999. I. és II. törvényének hatályba léptetését, a március 13-án hozott határozatokat tartalmazza. Végül a 4. számban az egyházkerületek és az országos egyház 1999. évi tavaszi üléseinek felügyelői és püspöki jelentései olvashatók. Fontos határozatok is születtek, különösen az országos presbitérium döntésében. Ebben a számban is olvasható zsinati törvénymódosítás. 1999. július 1-től meghatározatlan időre biztosítási keretszerződést kötött egyházunk az AB-AEGON általános biztosítóval, az „egyházunk és intézményei tulajdonában lévő vagyontárgyak egységes, áttekinthető, országos kiterjesztésű teljes körű biztosítási fedezete" tárgyában. Ennek teljes szövege olvasható a lap végén. Ez a rövid áttekintés képet ad arról, hogy a jobb tájékoztatás érdekében született új lapunk, melyet a törvény szerint az Országos Elnökség gondoz, ezért felelős szerkesztője dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, kiadója pedig a Sajtóosztály, e sorok írója. Tóth-Szöllős Mihály