Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.
Az élő egyház ma - Kari Kopperi: Az aranyszabály
DR. KARI KOPPERI Az aranyszabály Isten szeretete nem feltételezi, hanem megteremti szeretetünket A diakónia és az evangélikus etika találkozása című, Lahti-ban (Finnország) rendezett diakóniai kongresszuson elhangzott előadás (1998. szeptember 23-27.) Ezen a kongresszuson a szeretetszolgálat (diakónia) teológiájának három központi fogalmát kutatjuk: a Lelket, a Világosságot és a Szeretetet. Előadásom ez utóbbi fogalomra koncentrál, a szeretetre (charity - Charitas). Az általánosabb szeretet szót használom az irgalmasság cselekedeteit jelentőszeretet helyett (nem charity hanem love). Ebben az eló'adásban az a célom, hogy Luther Márton teológiájának néhány központi témájára hívjam fel a figyelmet. Ezekről azt gondolom, gyümölcsöt hozó teológiai alapokat jelenthetnek a mai szeretetszolgálat (diakónia) gyakorlatát illetően. Nem kívánok valamiféle summát adni egy óriási kutatási programból. Inkább egy olyan szempontot szeretnék nyújtani, amely nyilvánvalóvá teszi a lehetőségeket egy teológiai keret létrehozására, amelyről azt hiszem, a szeretetszolgálat (diakónia) teológiájának kidolgozásában jelentős szerepe lehet. Kiindulási pontom Luther Márton Heidelbergi Disputációja és annak különösen 28. teológiai tétele. Isten szeretete és az ember szeretete Luther Heidelbergi Disputációjában Luther Márton Heidelbergi Disputációjának 28. tételében egyik leghíresebb állítását olvashatjuk: „Isten szeretete nem keresi, hanem megteremti azt, ami aztán tetszésére való. Az ember szeretete viszont abból származik, amit az ember kedvel." Luther szerint az jellemző az ember szeretetére (amor hominis), hogy szeretetének tárgya, annak értéke váltja ki ezt a szeretetet. A szerető ember azért szeret, mert értékesnek találja szeretetének tárgyát, kívánatosnak és ezért tetszését leli benne. Az ember szeretete tehát az által jön létre, ami az embernek tetszésére való. Luther megveti ezt az emberi szeretetet, mert azt gondolja, hogy ez nem más, mint az ember önző, önmagát kereső szeretetéből származik. Luther ezzel a teológiai tételével azt hirdeti, hogy Isten irgalmas szeretete szemben van az emberi gondolkodással. Mert Isten szeretete nem keresi, hanem megteremti tárgyát. Isten szeretete nem azáltal támad, hogy szeretetének tárgya értékes, Isten nem jutalmazza szeretetével tárgyát. Isten nem azért szereti az embert, mert az igaz, jó, erényes, vallásos vagy éppen keményen dolgozik. Luther kijelenti, hogy Isten szereti a bűnösöket, a gonosz embereket, a bolondokat, a gyöngéket és ezeket teszi igazzá, jóvá, bölccsé és erőssé. Luther ezzel a leírásával azt fejezi ki, hogy Isten szeretete adakozó és részeltető természetű isteni szeretet. Isten szeretete nem alapszik a mi erényeinken, emberi méltóságunk eredményein, hanem csupán saját isteni jóakaratán. Ugyanebben a kontextusban Luther aláhúzza a keresztény szeretet valódi természetét: „ez a szeretet a kereszt szeretete, a keresztből születik, amely abba az irányba mutat, ahol nem
