Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Múltunkból - Gyapay Gábor: Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc Európában

Elgondolkoztató, hogy az a nádor, aki a magyarokkal szemben a legmegértőbb ember volt, úgy látta, hogy Magyarország el akar szakadni, másrészt az adott engedményeket eleve nem tekinti véglegesnek. Ebból következik, hogy a birodalmi kormányoknak a magyar üggyel szembeni állásfoglalása - liberális mivoltuk ellenére - egyértelműen meg nem értő lett. Ezt a magatartást még fokozta az a tudat, hogy eddig a birodalmi kormányok gyakorlatilag az egész birodalomra befolyással bírtak, most az áprilisi törvények következtében Magyarország kikerült a befolyásuk köréből és a Pragmatica Sanctió keretei között csak a király személye kapcsolta a birodalomhoz. Akirály pedig az áprilisi törvényekkel biztosította az ország függetlenségét mind gazdasági, mind katonai téren. A Batthyány-kormánynak ezek alapján alapmagatartása a törvényességhez való ragaszkodás volt. A törvényeket meg akarta valósítani és minden pontjukhoz következetesen ragaszkodott. 1948 áprilisa után a politikai porondon három főszereplő' volt: a magyar kormány, a dinasztia és a birodalmi kormány. A távlati célokat mindhárom fél - igaz, hogy meglehetősen bizonytalanul - de körvonalaiban látta. A birodalmi kormány velünk szemben előnyös pozícióban volt, mert befolyása alatt tudta tartani a dinasztiát. A Batthyány-kormány éppen ezért egyik fő célul tűzte ki a dinasztia megnyerését, és a birodalom súlypontjának a birodalmon belül Magyarországra való helyezését. Tehát éppen nem az elszakadás volt a cél, ahogy azt sokan gondolták. Hosszú idő óta visszatérő mozzanat volt a magyar politikában az uralkodó Magyarországon való tartózkodásnak a követelése, amit gyakran törvényben is megfogalmaztak. Most az az érv is segítette ezt a törekvést, hogy Bécs a zűrzavar és a munkásmegmozdulások miatt nem biztonságos, tehát a király jöjjön a nyugodt Magyarországra. Erre többször Ígéretek is elhangzottak, de amikor Bécsből menekülni kellett, akkor a bécsi kormány nem Magyarországra menekítette a dinasztiát, hanem jó távolra Innsbruckba. (A kissé ügyefogyott király nem is tudta, hogy Bécsből menekül, csak útközben árulták el neki a célt!) A Batthyány-kormány másik kérése a királyhoz, Jellasich horvát bán leváltása volt. Ót, aki köztudottan magyargyűlölő volt, a bécsi kormány még az áprilisi törvények életbeléptetése előtt nevezte ki, hogy a magyar törekvésekkel szemben támasza legyen. Jellasichot formálisan felfüggesztették báni hivatalából, de gyakorlatban továbbra is a bécsi kormány eszköze maradt. A bécsiek leplezett magyarellenes politikáját a hazai nemzetiségi mozgalmak is elősegítették. A nemzetiségek ekkor még a dinasztiához őszintén hűek voltak. A magyar liberálisok a nemzetiségi kérdést ekkor még nem látták, nem is láthatták világosan. Abból indultak ki, hogy a magyar polgári átalakulás a nemzetiségi jobbágyok számára is polgári szabadságot hozott, tehát ennek örülni fognak. Azt, hogy a társadalmi szabadság után a nemzeti autonómia követelése is szükségszerűen napirendre kerül, csak a 48-as eseményekből tanulhatták meg. A nemzetiségek véres háborúja szükségessé tette a védekezéshez szükséges magyar haderő fejlesztését. Kossuth júliusi beszéde meghozta a törvényes lehetőséget, de a király nem szentesítette a törvényt, sőt a Bécsben járt és a békés megoldást kereső Batthyányt és Deák Ferencet, tehát saját minisztereit sem fogadta. Ez a mozzanat jelzi a fordulatot. A fordulat nemzetközi előzményei. A prágai cseh felkelést június 18-ára Windischgrätz leverte. A hónap végén Habsburg János főherceget a frankfurti parlament birodalmi kormányzóvá választotta. (Otthon már eddig is ő intézte az ügyeket Ferdinánd helyett.) A miniszterelnök is változott Bécsben, mert július közepén Doblhoff Antal báró vette át a hivatalt. Bach Sándor lett az igazságügyminisztere. Július 25-én Radetzky fényes győzelmet aratott Custozzanál a piemonti seregen. Ennek eredményeként augusztus 8-án létrejött az olasz fegyverszünet, így a bécsi kormány a cseh és olasz mozgalmak fölszámolása után napirendre tűzhette a törvényes magyar hatalom megdöntését.