Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Múltunkból - Gyapay Gábor: Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc Európában

Ürügyet is találtak. APragmatica Sanctió értelmében ugyanis a birodalom minden országa köteles egy külsó' háborúban részt venni. Piemont háborúja ilyen volt és a bécsi kormány 40 ezer főnyi segítséget kért a magyar kormánytól az olasz háború céljaira. A magyar kormány, amely a törvényességhez ragaszkodott, ezt a segélyt megszavazta. Az országgyűlésen azzal a záradékkal szavazták meg, hogy ezt a haderőt ne az olasz szabadság leverésére használják föl. Bécs ezt törvényszegésnek minősítette és felszólította Jellasichot a Magyarország elleni támadásra. Az volt az elképzelésük, hogy a magyar ügy is néhány nap alatt felszámolható Prágához hasonlóan... Nem így történt, hanem kezdetét vette a magyar szabadságharc. Ennek megsegítésére tört ki október 6-án a radikális bécsi forradalom. Úgy az előzetesen teljhatalmat kapott Windischgrätz nem Pest ellen vonult, hanem Bécs ellen. A magyar védekezés időt nyert. A Batthyány-kormány, miután világossá vált számára, hogy a békés megoldás nem lehetséges, átadta helyét a Honvédelmi Bizottmánynak. Ennek fő feladata az volt, hogy az áprilisi törvényeket V. Ferdinánd lemondása és Ferenc József trónralépése után most már fegyverrel is védelmezze. A magyar társadalom hallatlan erőfeszítésekre volt képes. Ebben a protestáns egyházak is kivették részüket, annál is inkább, mert az áprilisi törvények az ő jogaikat is biztosították és a múlt hagyományai is köteleztek. Közjogilag a magyar álláspont nem fogadta el V. Ferdinánd lemondását, és Ferenc Józsefet trónbitorlónak minősítette. Az új miniszterelnök Schwarzenberg Félix herceg diplomata és katona volt egyszemélyben és határozottan tudta az ifjú Ferenc Józsefet irányítani. A legfőbb cél az összbirodalom (Gesammtmonarchie) megteremtése és megerősítése volt, természetesen német vezetéssel. A frankfurti parlament ekkorra lényegében a birodalom számára érdektelenné vált, mert egyik fél sem vállalhatta az esetleges összecsapás kockázatát. Az októberi bécsi megmozdulások óta az udvar Olmützben tartózkodott, az alkotmányozó birodalmi gyűlés pedig Kremsierben. December közepén indult ellenünk a koncentrált támadás, amely eleinte sikeresnek látszott. Akápolnai csatában Windischgrätz legyőzte a magyar sereget és jelentette az uralkodónak, hogy „Magyarország felséged lábainál hever". Ebben a helyzetben adta ki Ferenc József Olmützben az „egy és oszthatatlan ausztriai császárság" részére az új oktrojált alkotmányt. Ez a polgári társadalmi átalakulás eredményeit fenntartotta, de a nemzeti törekvésekkel nem törődött. 71. paragrafusa kimondta, hogy „Magyarország alkotmánya olyképpen tartatik fenn, hogy mindazon szabályai, melyek a birodalmi alkotmánnyal összhangzásban nincsenek, érvényüket elvesztik." Ugyanazon a napon a kremsieri birodalmi gyűlést föloszlatta. A közjogi kérdés teljesen egyoldalú döntéssel megváltozott. Hazánk számára két lehetőség kínálkozott. Mindkettő az új alkotmány tagadásából indult ki. Az egyik lehetőség az áprilisi alkotmány további védelme, abban bízva, hogy fegyveres erővel az visszaállítható. A másik lehetőség a Habsburgok detronizációja. Mindkettő a nemzetközi helyzet függvénye volt. A magyar katonai sikerek áprilisban és májusban a nemzetközi közvélemény bámulatát váltották ki, de a hivatalos kormánykörök álláspontja ekkor már egyértelmű volt. A Debrecenben ülésező parlamentben az alkotmány hívei voltak többségben. Az úgynevezett „békepárt" a háborút egy megegyezéses békéig óhajtotta folytatni. Mégis április 14-én egy fantasztikus lélektani pillanatban ellenvetés nélkül megszavazták a Függetlenségi Nyilatkozatot. Vita van a körül, hogy ennek mennyire volt realitása. Kossuth a külpolitikai helyzet optimista megítéléséből indult ki. Ma a források gazdag ismerete alapján megállapíthatjuk, hogy a nyilatkozat deklarálása abban az időben a nemzetközi helyzet megítélésében nem volt reális. A közvélemény és a hivatalos politika mindig eltér egymástól. A német és olasz egységmozgalmak, amelyektől Kossuth támogatást várt, nem hoztak eredményt, az angol vélemény szerint a magyar függetlenség gyöngíti a monarchiát, holott annak az európai egyensúly érdekében - főleg