Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Múltunkból - Gyapay Gábor: Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc Európában

MÚLTUNKBÓL GYAPAY GÁBOR Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc Európában Az 1848-49-es évek gyökerei a régi múltba nyúlnak vissza. Mohács után a középkori királyi Magyarország jogutódja a Habsburg-birodalom része lett, de nagyon fontos az, hogy közjogi helyzete alapvetően különbözött a birodalom többi részétől. Az akkori Német Római Birodalom hatalmi bázisa a Habsburg örökös tartományok együttese volt, de hazánk sem a császárságnak nem volt része és örökös tartomány sem lett. Ezen jogi helyzet mellett a gyakorlatban ugyanakkor a birodalmi kormányszervek, amelyek épp a 16. században alakultak ki I. Ferdinánd kezdeményezésére, hol több, hol kevesebb mértékben, konkrétan beleszóltak az ország sorsába. Amagyar rendiség mihelyt fölismerte ezt az elcsúszást a jogi és gyakorlati helyzet között, következetes harcot indított rendi jogai védelmére. Ez a harc azonban nemcsak rendi küzdelem volt, hanem hosszú időn keresztül a vallási és a nemzeti önállóság, illetve az egyenjogúság kérdései is szerepeltek. Magyarország közjogi helyzete a török birodalmon belül is sajátosan alakult. A16. század második felétől a török hódoltsági területek is különleges elbánásban részesültek, és nem kerültek a török uralom alatt álló más országok sorsára! A magyar államiság, a magyar egyház és a magyar földesurak ezeken a területeken is élveztek - ha korlátozott mértékben is - bizonyos befolyást. A küzdelem a jogokért nemcsak politikai téren folyt, hanem a fegyverek is szerephez jutottak. A sikerekben nagy szerepe volt az erdélyi fejedelmeknek, akik harcaikkal Magyarország jogait is biztosították. A bécsi és a linzi béke az egyik legégetőbb kérdésben, a vallásszabadság ügyében hozott nagy eredményeket, de mindkét szerződés egyben a magyar állami önállóságot is szolgálta. Az ellenreformáció korában Lipót abszolutizmusba hajló uralma a vallásügyben is nagy korlátokat épített ki az 178l-es országgyűlés törvényeiben. Ezt a Rákóczi szabadságharc türelmes intézkedései váltották föl. A bukás után azonban az 1715. évi országgyűlés kimondta, hogy a vallásügy a király felségjogai közé tartozik. Ugyanakkor az uralkodó a rendi kiváltságokat formálisan megerősítette. Ekkor tehát a vallási kérdés és a rendi-nemzeti jogok elbírálása szétvált egymástól. A 18. század úgynevezett sarkalatos törvényei a Pragmatica Sanctio, Mária Terézia koronázási hitlevele és az 1790-91-es törvények tisztázták az uniót Magyarország és az örökös tartományok között. E szerint mindig az a magyar király, aki az örökös tartományoknak is uralkodója. A koronázási hitlevél biztosította az ország Karainak és Rendéinek a sarkalatos jogait, szabadságait, mentességeit és kiváltságait. AII. Lipót által szentesített 1970-91. évi törvények kimondották az ország teljes