Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Meditáció - John Vikström: A negyedik kosár

amire most a mi földreszünk embereinek és népeinek is szükségük van. Az EBESZ 1975-ös ülésén, Helsinkiben három „kosárban" helyezték el azokat a „kenyereket", amelyek akkor éppen kézben voltak. Az elsó' kosár a biztonság ügyeivel volt tele. A második a gazdasági kérdések, a tudomány, a technika és a környezetvédelem kosara volt. A harmadik kosár pedig mindazt tartalmazta, ami az emberi jogokkal, a kulturális cserével és az információ-közléssel foglalkozott. Nagy lelkesedés és sok várakozás vette körül itt Helsinkiben ezt a három „kosarat" azokban a napokban. De akkor is elhangzott a kérdés: „Elég lesz-e ez mindenkinek?" Úgy tűnt, hogy több volt a probléma és a szükség Európában, mint a források. Mennyire lesz elég a kenyér a három kosárban? Hasonló volt a helyzet és ugyanez volt a probléma akkor a Galileai-tenger mellett, egy domboldalon. Ott is úgy látszott, hogy a szükség meghaladja a lehetőségeket. Egy gyermeknek volt öt árpakenyere és két hala a kosárban. Éhes férfiak, nők és gyermekek voltak köröskörül. „De mi ez ennyinek?" - kérdezte Jézustól tanítványa, András. A többieknek is el kellett ismerniük, hogy véleménye realisztikus és aggodalmajogos volt. Jézus többi segítőtársa is zavarban volt, mit tegyenek - de Jézus nem. „Ültessétek le az embereket!" - parancsolta meg nekik. Könnyű elképzelni, milyen kérdésekre kellett Jézus segítőtársainak válaszolniuk, mikor körbejártak és fölszólították az embereket, hogy üljenek le az étkezéshez. Amikor pedig leültek a friss tavaszi fűre, Jézus fölállt. Mint vendéglátó, vette a kenyereket és a halakat, és hálát adott, kérve azokra a mennyei Atya áldását. Aztán, megtörve a kenyeret, megkezdte annak szétosztását. Hogy mi történt ott konkrét módon, nem tudjuk. Amit tudunk, csak az, hogy volt ott egy gyermek, talán egy kis rabszolga, aki kész volt megosztani másokkal, amit magával hozott. Azt is hallottuk, hogy Jézus áldása indította el a szétosztást; azt a folyamatot, amelyben a kenyeret továbbadták szomszédaiknak, akiknek szükségük volt rá. Közben pedig addig rejtve maradt készletek kerültek elő. Azt is tudjuk, hogy az emberek úgy érezték, valami nagy csodát éltek át. A csodára nincs magyarázat. Ha lenne, akkor nem lenne többé csoda! Az emberek meglepetésére és kérdéseire az egyetlen válasz az volt, hogy a Názáreti Jézus ott volt közöttük. Mi persze föltehetjük a kérdést: nem Jézus közelsége nyitotta-e meg kosaraikat, a gyermeké mellett? Nem az történt-e, hogy a kosarak azért nyíltak meg, mert a szívek nyíltak meg Jézus jelenlétében? Azt mindenesetre tudjuk, hogy az étkezés után üres kosarak voltak köröskörül, legkevesebb tizenkettő, hogy összegyűjtsék azokba a megmaradt darabokat. Ma ezt a jól ismert régi történetet a szent evangélium mint jó és örvendetes üzenetet közölte velünk. Ha gondolatainkban visszatérünk attól a domboldaltól a jelen pillanatba, láthatjuk, hogy a szükségletek a mai Európában is számos helyen fölülmúlják a szemmel látható forrásokat. Jézus tanítványaihoz hasonlóan nekünk is az a kérdésünk: Hogyan lesz ez elég ennyi népnek? Észrevehettük azt is, hogyan nőtt, sokszorozódott meg időközben az európai biztonság és együttműködés folyamata „három kosarának" a tartalma. Különösen azokra a „kenyerekre" gondolok, amelyek az emberi jogok és az információ-csere kosarába tartoznak. A legutóbbi években sokmillió ember találhatott ott kenyeret, aki a szabadságra éhezett. De ezt a fajta éhséget sohasem lehet véglegesen kielégíteni. Időről-időre újra visszatér. A szabadság és az önrendelkezés követelményei állandó követelmények az egyén és a népek számára. Ugyanígy a biztonság követelményei is, nem is említve a szükséges anyagi megélhetés követelményeit. S ezek a szükségletek nagyon is reálisak a mai Európában. Itt van hát az éhség valóban. Itt vannak a kosarak is. De lesz-e elég kenyér mindenkinek? Az elegendő kenyér láthatóan ma is hasonló tényezőktől függ, mint a