Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Püspökök mondják szolgálatukról

adóvégrahajtó és a hóhér megbízatása között helyezkedik el. Egyik sem lelkigondozói alaphelyzet. És mégis: mindezek ellenére valahol és valahogyan mégis él az egyházkerület közössége és a „püspök-lelkipásztor" árnyékában nem szokott teljesen elsorvadni helyi gyülekezete sem. Ha valaki pontos választ kérne tólem, legfeljebb ennyi teliének: „A titkok az Úréi"... BÍRÓ LÁSZLÓ Az emberek közül - az emberekért „A püspökök úgy lássák el apostoli tisztségüket, mint akik Krisztus tanúi az emberek előtt... Tanítói hivatásuk gyakorlásában Krisztus evangéliumát hirdessék az embereknek: ez a püspök legfőbb kötelességei közül is kiválik. A Lélek erejében hívják őket a hitre vagy erősítsék meg őket az élőhitben... Akeresztény tanítást korszerűen adják elő... Elsősorban a püspök feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot az emberekkel, kérjék és szélesítsék is ki a párbeszédet... Megszentelő hivatásuk betöltésében tartsák emlékezetükben a püspökök: az emberek közül vannak és az emberekért vannak Istennel való kapcsolatuk erősítésére... Nem feledve, hogy a szent életre nekik kell példát adniuk szeretetben, alázatosságban és szerény életben. A püspökök atyai és pásztori feladatuk betöltésében övéik között olyanok legyenek, mint a szolgák, jó pásztorok, akik ismerik juhaikat, de akiket a juhok is ismernek, igazi atyák, akik azzal tűnnek ki, hogy mindenkit szeretnek." Néhány kiragadott gondolat ez a II. Vatikáni Zsinat „Christus Dominus" kezdetű, a Püspökök Lelkipásztori Hivatásáról szóló határozatának 11-16. Pontjaiból. Ez a néhány sor is érzékelteti, milyen szerteágazó feladatról kellene szólni. Úgy - a teljesség igénye nélkül - a püspök lelkipásztori szolgálatának csupán néhány területét emelhetem ki. 1. Vele az úton Az egyik lelkiségi folyóiratunk ezzel a címmel közöl elmélkedést: „Meghívva, de mire?" Minden hivatásának elkötelezett embernek, a püspöknek is újra meg újra fel kell tennie ezt a kérdést: „Meghívva, de mire?" Közös tájékozódási pontunk nem lehet más, mint maga Jézus Krisztus. O is meghívott. Meghívását az Atyától fogadta és hűsége volt hozzá egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig (Fii 2,7). Egyedülálló módon élte meg az Atyával való benső kapcsolatát. Szüntelenül szívében hordozta ezt a szót: „Abba, Atya". Egész életében az Atyával való egysége öltött testet. Az ,Atyakapcsolat" volt létének lényege. Ennek a kapcsolatnak erejében szentelte magát értünk. Ugyanez a Jézus hívott meg bennünket szolgálatra. „Magához hívta, akiket O akart, s azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek és elküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot" (Mátyás király 3,13 -14). Magához hívta, akiket akart. O a kezdeményező, a meghívó. Az O meghívásából képviselem Őt sajátos módon embertársaim között. Ó a meghívó. Bizonyos vagyok abban, hogy Ő hűséges és minden gyengeségem ellenére megtart. Mert meghívott, kész vagyok elhagyni minden nyárspolgári szokást, hogy Vele maradhassak és úgy