Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Püspökök mondják szolgálatukról

példa „ejtőernyős" püspökválasztásra. A kebelbéli lelkipásztorok közül választott az egyházkerület elöljárót. A püspöki utódlás általában három irányból történhetett: vagy a főjegyző, a püspök helyettese követte hivatali elődjét, vagy az esperesek valamelyike, esetleg a teológiai tanárok közül valaki. Nagyon ritkán történt meg, hogy valaki „közlegényből" egyszerre „tábornokká" lépett volna elő. Ennek megfelelően a Püspöki Hivatal is vándorolt. A dunántúli példát idézve: az utóbbi bő száz esztendőben dunántúli püspök-lelkipásztor volt Kocson, Komáromban, Balatonkenesén, Lepsényben, Pápán, Veszprémben és most éppen Tatán. Az 1881. évi Országos Református Zsinat megalakulása előtt a püspöknek semmi feladata nem volt az egyházkerület határán kívül. A régi közlekedési viszonyok és az adminisztrációs feladatok egyaránt lehetővé tették, hogy a „hivatal" csendes egykedvűséggel vándoroljon: püspök uram gyakorlatilag kapott egy segédlelkészt, aki egy személyben volt pénztáros, adminisztrátor, fogalmazó, körlevél sokszorosító, titkár és az esetlegesen távol levő lelkész helyettese. (A püspöki egyházlátogatások a 20. századot megelőzően ritka kivételnek számítottak.) Az elvet a Református Egyház törvényei a mai napig is előírják és szigorúan követelik. Ha egy egyházkerület határain kívülről kíván püspököt választani, a püspök beiktatás addig nem történhet meg, amíg valahová lelkipásztorként be nem iktatják. Az elv szép, az elv jó. De ha a megvalósítását kezdjük firtatni, rögtön szembeötlenek a feszültségei. Néhány év tapasztalata és szolgálati naplóval is alátámasztott tanúsága szerint a szorosan vett hivatali munka heti másfél-két nap alatt abszolválható (ez a másfél-két munkanap nem nyolc órás munkanap). Amit ennyi idő alatt közösen elő tudunk készíteni, az a hivatali munkatársaknak heti 40 órás munkaidejét bőven kitölti. Igen ám, de jönnek az országos egyházi feladatok, jönnek a gyülekezetek és a társadalom külső elvárásai, és valahol jutnia kell időnek az állami illetékesekkel történő előkészítő, illetve egyeztető tanácskozásokra. Egyetlen példával: az elmúlt években 170-190 alkalommal szólított Budapestre (már az egyházkerületemen kívülre) valamiféle feladat. Számoljunk csendesen utána: ha heti két nap (évi 104 nap) a hivatali ügyintézés minimuma, ha a középértékben lévő 180 nap az egyházkerületen kívüli elfoglaltság, akkor ez már közel évi 300 nap. Feltétlenül hozzá kell adnunk évi 25-30 hétvégi (szombati konferencia) meghívást és hozzávetőlegesen ugyanennyi vasárnapi ünnepi szolgálatot. (Lelkészbeiktatás, hálaadó ünnepség, évforduló stb.) Csendesen megkell kérdeznünk: ezek után a püspök mikor, és hogyan lelkipásztor? Nyilvánvaló, hogy a rendszeres hitoktatási munkában lehetetlen résztvennie. A három nagyünnepen talán, s havonta talán még kétszer-háromszor a vasárnapi istentiszteletet el tudja látni. Ha ilyenkorra kerül keresztelés, azt elvégezheti. Áz esküvők jelentős része szombati konferenciákkal ütközik. A temetési szolgálatot külön, bonyolult egyeztetési eljárásokat követően tudja elvégezni. Bizonyára sokak számára ismerős a régi tréfás anekdota a hírlapot készítő' nyomdászról, aki mindig éjszaka dolgozott, és nappal aludt odahaza. Egy idő után óvodás gyermeke kérdezte édesanyjától: - Édesanyám, ki ez a bácsi, aki minden nap nálunk alszik és vasárnap elver minket? - Időben sokkal több aligha jut a püspök gyülekezeti lelkipásztori szolgálatára. Maradna még egy lírai megközelítés: a püspök a „pásztorok pásztora". Tehát lelkigondozza az egyébként lelkigondozás nélkül élő (szenvedő) lelkésztársait. Legyen lelkipásztora az egyházi tisztségviselőknek, választott egyházi és világi elöljáróknak. Nagyszerű gondolat. Ennek csak két akadálya van. Az egyik az időkérdése: mikor? A másik az -együttműködési készség kérdése. Minden lelkigondozói munkához rendkívül fontos mindkét fél részéről az együttműködési készség. Ha a lelkipásztorok kisebb vagy nagyobb része gondolkozásában úgy jelenik meg a püspök, mint az egyházi határozatok „végrahajtója és végrehajtatója", akkor ez a szolgálat valahol az