Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Gáncs Péter: Egyházunk „missziói stratégiája"

az egyház egész munkájában... Evangelizáló és missziói küldetése minden felelős egyházközségi tagnak van, de ezen szolgálatok hivatásszerű végzésével az egyház külön munkásokat készít fel és küld ki." (V. törvény 1-2. §.) Ennek a törvénynek a jegyében 1997. szeptemberében kezdhettem meg szolgálatomat mint országos evangelizációs és missziói lelkész. Feladatomat a törvény így körvonalazza: „az evangelizációs és missziói munka országos irányítása, szervezése, koordinálása..." (8. §.) Munkahelyem az ugyancsak lassan már egy éve elkészült cinkotai Evangélikus Missziói Központ, melyben irodák, rádióstúdió, vendégszoba és szolgálati lakás kapott helyet. Ebben az esztendőben már negyedévenként jelenik meg a Missziói Magazin, melynek feladta a misszió sokszínű szolgálatának bemutatása mellett a missziói tudat ébresztése, erősítése. Evek óta szervezünk regionális és országos evangélizációkat, missziói napokat. Újra van egyházunkban missziói offertórium, az egyházi esztendő utolsó vasárnapján. Elkötelezett, lelkes kis szervezetek, közösségek fáradoznak különböző missziói munkaágak újraélesztésén, elindításán, mint például az Evangélikus Külmissziói Egyesület, az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE)... Vannak tehát vitathatatlan tények, életjelek! S ami a legfontosabb, hogy valljuk: az egyház Ura, Jézus Krisztus egyben a misszió Ura is! Nekünk nem „missziói ambíciónk", hanem misszió küldetésünk van. Ezt a felelős mandátumot magától a feltámadott Jézus Krisztustól kapjuk ma is. Löhe Vilmos tétele az egyház és a misszió integrációjáról ma is aktuális:„Az egyház misszió nélkül halott, a misszió egyház nélkül céltalan." Kicsit sarkítva fogalmazva: a misszió nem csupán az egyház egyik munkaága, hanem fordítva: az egyház kell, hogy alkalmas eszközévé váljon Isten embermentő missziójának! „Stratégia"? Ezzel a kifejezéssel kapcsolatban is joggal lehetnek fenntartásaink. Vajon nem túl „katonás", harcias? Ki vagy mi ellen akarunk haditervet szőni? Kit, mit akarunk legyőzni? Egészséges protestáns identitásunkhoz tartozhat az a fajta harciasság, ami első renden valamiért, valakiért harcol, és ennek érdekében, ha szükséges, szembe fordul valamivel, valakivel, ha kell saj át magával is! így bontsuk most két részre „hadi tervünket": mi az ami ellen küzdenünk kell, hogy aztán hitelesen tanúskodhassunk valamiről, Valakiről másoknak, másokért. Amennyiben az egyház valóban Krisztus teste, meg kell küzdenie mindazokkal a kísértésekkel, amivel Urának is szembesülnie kellett küldetése (missziója) kezdetétől egészen a keresztig. Ezek a nap mint nap visszatérő „klasszikus" kísértések a kenyér, a siker, a hatalom kísértése. Az anyagiakért, a népszerűségért, a pillanatnyi hatalom kegyeiért remegő egyház szánalmas, sőt visszataszító, minden igyekezete, „szolgálata" eleve hitelvesztett. Jellegzetes „magyar" kísértés a pesszimista kisebbrendűségi komplexus: mit tehetnénk mi, ilyen kevesen, ilyen szegényen? Szabad-e egy kicsiny szórványegyházban, ahol gyülekezeteink többsége puszta létéért küzd, misszióról álmodozni? Mindez nem a nagy és gazdag egyházak privilégiuma, olyan „luxus", amit csak németek, skandinávok engedhetnek meg maguknak?! Ezek a nagyon józannak, realistának tűnő kérdések csak akkor erősödhetnek fel bennünk, ha elnémítjuk Jézus szavát, aki tudatosan sóhoz, kovászhoz, lámpáshoz hasonlította tanítványai küldetését. Kicsi, kevés, de sokakra hat, sokakért van! Ne magunkra meredjünk, mert akkor jogos a kétségbeesés. Ne is környezetünkre, mert akkor kezdünk süllyedni, mint a vízen járó Péter... Urunkra nézzünk fel, aki nem önmentésre, önfenntartásra, túlélésre hívott el, hanem ízt, világosságot hordozó és továbbadó életre!