Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Harmati Béla: Evangélikus-katolikus párbeszéd a megigazulásról

a megigazulás teológiai értelmében sem! Folytatni kell a megbeszéléseket, mert jelentős eredményeket értünk el. A reformáció alapvető' bibliai igazsága arról szól, hogy a bűnös ember egyedül Krisztusért, kegyelemből, hit által igazul meg Isten előtt, szembekerül az emberi jócselekedeteket hangsúlyozó katolikus teológiával. AKözös Nyilatkozat abból indul ki, hogy a teológiai ellentétek dacára a két egyház a Szentírás megértésében és egymás különböző teológiai kifejezéseinek elfogadásában elérte azt a pontot, amikor a kölcsönös kiátkozásokat vissza lehet vonni. Ez a lépés jelkép lehetne az egység keresésében, a közeledés, a megértés lépése. Miért ne tehetnénk meg ezt az első lépést egymás felé, hiszen a leghosszabb út is mindig az első lépéssel kezdődik? II. Érdemes felidézni a kérdéssel foglalkozó egyházi előzményeket. Ali. Vatikáni Zsinat befejezése után, 1967-ben kezdődtek meg hivatalos formában az evangélikus-római katolikus párbeszédek világszinten. Megjegyzendő tény az is, hogy már XXIII. János pápa által kezdeményezett, a római katolikus egyház számára sok tekintetben „reform-zsintaton" is voltak evangélikus megfigyelők. A párbeszéd első részét 1972-ben „Az evangélium és az egyház" címen zárta le egy jelentős teológiai összefoglalás. A megigazulás kérdése pedig nemzeti-országos szinten is előkerült, így 1985-ben az Amerikai Egyesült Államokban folytatott dialógus eredményeit közölte a „Hitből történő megigazulás" (Justification by Faith) című irat és a német párbeszédről számolt be 1986-ban a „Tanításbeli elítélések - egyházelválasztás?" (Lehrverurteilungen - Kirchentrennend?) című könyv. A nemzetközi szintű közös eredményeket 1994-ben „Egyház és megigazulás" (Church and Justification) címen foglalták össze. Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a Lutheránus Világszövegség 1963-ban a finnországi Helsinkiben összehívott világgyűlése is a megigazulás témájának tárgyalását tűzte ki célul maga elé. Egy ilyen létszámú konferencia azonban nem alkalmas arra, hogy a teológiai kérdések mélyére tekintsen, hiszen az időhiány megakadályozza ezt. A jelenlevők nagy többségének felkészületlensége és a nemzetközi tömegtájékoztatási eszközök értetlensége is közrejátszott abban, hogy a világgyűlést úgy értékelték: nem képes megbirkózni a feladattal. A Közös Nyilatkozat után most kialakult helyzetet is befolyásolják hasonló tények. Ugyanis főleg német területen, ahol a kérdésekre először nemigen figyelt föl az egyházi közvélemény, teológiai professzorok és napilapok, mint például a Frankfurter Allgemeine Zeitung kezdtek vitát a témáról. Akadtak bőven ellenzők és gáncsoskodók is, és jellemző volt a helyzetre, hogy maga Willebrandt bíboros a Vatikánból egészen szokatlan módon szólt hozzá a vitához, olvasói levelet küldött az említett újságnak. Nincs lehetőségünk arra, hogy a sokszor nagyon éles hangon folytatott vitát részleteiben elemezzük, annyit azonban el kell mondanunk, hogy a Cassidy bíboros által 1998. június 25-én megjelentett, a Lutheránus Világszövetség Tanácsának a tagegyházak többségi döntésére alapozott egyhangú elfogadó nyilatkozatára adott római katolikus válasz ellentmondásos, mert több ponton visszalépett a Közös Nyilatkozatban a római katolikus képviselők által is jóváhagyott közös véleménytől. Nehezítette annak megértését, mi is tulajdonképpen a vatikáni vélemény, hogy maga a pápa is elismerően szólt a Nyilatkozatban elért eredményekről, és Cassidy bíboros újabb levelet írt a Lutheránus Világszövetségnek július 30-án arról, hogyan kell érteni a római katolikus választ.