Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció kulturális értékei - Boleraczky Lóránd: Korunk egyháztörténetéhez - Vladár Gábor emlékezete

föltámad az emlék, sőt - mondhatni - valósággá lesz. Az volt az érzésem, hogy a negyven éven át - mind ritkábban - visszatérő alkalmak utolsót lobbantak itt, a Damaszkusz-Bejrút országút mentén. Éppen most írok egy megemlékezést I. Rákóczi Györgyről, halálának 350. évfordulójára. Amikor a fejedelem végrendeletét olvastam - a kor, a nyelv, a pozíció minden különbsége dacára -, mintha egy-egy rég holt, de gyermekkoromban még ismert kispéci parasztgazda hangját, hangsúlyozását hallottam volna. Megrendültem. Végezetül azt kívánom a falunak, az iskolának: legalább időről-időre nőjön föl egy szerencsés gyerek, akinek megadatik, hogy a helyi hagyomány mélyrétegeiből merítsen, és az értéket alkotó módon őrizze. Mondják, hogy a hagyomány szürkül, pusztul - vagy legalábbis drámai módon változik. Nem vitatom; de templom még van, temető még van - és talán gyermek is marad. Köszönöm türelmüket. BOLERATZKY LÓRÁND Korunk egyháztörténetéhez Vladár Gábor emlékezete Nemrég volt negyedszázada, hogy hazánk egyik legkiemelkedőbb jogtudósa, a bányai egyházkerület felügyelője, Ordass püspök egykori elnöktársa örökre eltávozott. A mostanában megjelent Visszaemlékezései is arra köteleznek bennünket, hogy emlékét felidézzük. Igazi nagyságát még ennyi idő múltával sem könnyű lemérni, mert széleskörű jogi tudása a jogterület szinte minden területén igazi polihisztorrá avatta, szerteágazó egyházi szolgálata igazi Krisztus-hívővé minősítette, káprázatos klasszikus műveltsége pedig kiemelte a köznapi emberek sorából. Páratlan szerénysége, igazságot kereső eltökéltsége, mélységes család- és emberszeretete példaként előttünk világít. Egész élete bizonyságtevés volt magyarsága és a keresztény humánum mellett. Élete súlyos megpróbáltatásokkal telt, mégis derűs tudott maradni. Pedig az első világháború során négy éves katonai szolgálata során Isonzó poklát is megjárta, ahol meg is sebesült. 1922-ben az igazságügy-minisztérium magánjogi ügyosztályának, 1929-ben pedig a törvényelőkészítő osztálynak a vezetője lett. Bátran szállt szembe a hatalomnak katonai kézben koncentrálását célzó törekvéseivel és emiatt a zsidótörvényekkel kapcsolatos munkálatok előkészítésében sem vett részt. Langlet Valdemár a Svéd Vöröskereszt megbízottja Dagari Budapest c. munkájában nagy elismeréssel ír a zsidók megmentése érdekében végzett erőfeszítéseiről. A Lakatos-kormányban az igazságügyminiszteri tisztet is csak a kormányzó többszöri unszolására vállalja el, azért, hogy elősegítse az országnak a háborúból való kiválását. Személyesen vesz részt a Gestapo által letartóztatott államférfiak - köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre - kiszabadításában. Akormányzó 1944. október 15-i proklamációja után menekülnie kell és hónapokig különböző helyeken rejtőzködik. Igen eredményes jogi működése elismeréseképpen - melyet számos kiváló tanulmány jelez - akadémiai levelező tagságot, honoris causa egyetemi doktorátust, Corvin koszorút és egyéb kitüntetést nyer el. Életének ívelő szakasza 1945-tel lezárul.