Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció kulturális értékei - Boleraczky Lóránd: Korunk egyháztörténetéhez - Vladár Gábor emlékezete

Ezt követően igen intenzíven kapcsolódik be az egyházi közéletbe, melynek az 1934-37. évi zsinati tagságán keresztül részese volt. 1947-ben Ordass püspök elnöktársává választják, miután előzőleg jelentós szerepe volt a budavári gyülekezet anyagi rendbetételénél és a budahegyvidéki gyülekezet működésének elindításánál. Nehéz szerepre vállalkozott, amikor Ordass és Szabó püspökökkel együtt Rákosival tárgyalt. Ezt megelőzően az egyház álláspontját írásban kellett megfogalmaznia. Ennek kapcsán Rákosi kijelentette, hogy „nem ellentámadást, hanem lojális magatartást várt tolunk". Ordass Lajos letartóztatásakor bizonyítékokat gyűjt ártatlanságának bizonyítása érdekében. Rövidesen azonban, mivel kormánykörökből arra figyelmeztették, hogy fia hazatérését a hadifogságból és egyéb jogosítványokat kockáztat, ha nem mond le, hosszas tusakodás után - családjára gondolva - lemond egyházi tisztségéről. 1950-ben nyugdíjától fosztják meg, majd akadémiai levelező tagságát, úgynevezett „tanácskozó" tagsággá degradálják. A hűvösvölgyi erdészetnél kénytelen bozótirtást és egyéb mezőgazdasági munkát vállalni. 1951. július 4-én újabb sorscsapás éri: Tomorra telepítik ki, majd két év múlva Biára Chován Kálmán primitív présházába kerül, ahol tíz nehéz esztendőt tölt a család. Erről a tizenkét évről, több, mint húsz levél - melyeket drága emlékként őrzök - tanúskodik. Bizonyítékok arra, hogy a reánk zúduló megpróbáltatásokat milyen lelki nyugalommal lehet elviselni, ha él bennünk a mély, Istenbe vetett hit: „Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk". Álljon itt ezekből néhány szemelvény. „Levelem külalakjáról is megítélheted, hogy kissé távol estünk a kultúrától... Elutazásunk izgalmas volt. Alig 18 óra állt rendelkezésünkre. Ez természetesen nem volt elég a lakás kiürítésére. Sok értékes holmink maradt ott. Különösen sajnálom könyveimet, amik ott maradtak, lehet vagy 500-600 körül, de több is. Hogy mi lesz sorsunk, nem tudjuk. Átmeneti stáció-e ez vagy végleges letelepülési helyünk? Az isteni gondviselésbe vetett hitből táplálkozó lelki és fizikai erőnk hála Istennek nem hagy el s bár sötét árnyékként mered elénk a tél, fűtési és világítási gondjaival, mégis bizakodással viseljük sorsunkat". (1951. júl. 29-i levélből). A következő levél már nem magukról, hanem elnöktársáról szól: „Juttasd el kérlek hálás köszönetünket volt elnöktársamnak is: Ordass Lajosnak. Neki érthető okokból - külön nem írok. Rövid együttműködésünk ideje alatt igaz, keresztény érzületének, fennkölt gondolkozásának, nemes jellemének annyi tanúságtételével találkoztam, hogy nem lep meg, amikor barátsága és baráti gondolkodása nem szakad meg az iránt, aki hontalan, otthontalan senkivé és semmivé lett. A jó Isten áldja meg családjával együtt és oltalmazza a nehéz időkben". (1951. aug. 20.) „Ha lappangva is, mint a hamu alatti parázs, a gondolatok izzanak s a szellem élete a múltak emlékeiből és a jövő reménységéből bőségesen táplálkozik. Sokszor úgy tűnik fel, mintha az, amiben élünk, valami rossz álom volna, amiből felébredünk". (1951. nov. 12.) „Érdeklődéssel olvastam az egyházi, különösen a zsinati híreket. Nem lehet tagadni, hogy egyik másik tervbe vett reform célravezetőnek mutatkozik... Az egyetemes felügyelői tisztség megszüntetésének a tervét aligha tudnám helyeselni. Egyházi szolgálatom körében állandóan tapasztaltam, hogy ez a tisztség nagy tekintélyével kifelé szilárdságot ad kicsiny egyházunknak, befelé pedig mérsékli, kiegyenlíti a sajnos gyakran jelentkező vetélkedést, egyenetlenséget. Általánosságban pedig a mai nyugtalan időket nem tartom alkalmasnak mélyreható reformok keresztülvitelére". (1951. dec. 27.) „Féltem az ünnepektől. Féltem, hogy távol azoktól, akikkel szerettünk ünnepelni, ebben az idegen környezetben a szomorúság lesz a karácsonyi hangulatunk domináló