Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció kulturális értékei - Mányoki János: Falusi iskolák becsülete

Ott volt a tsz-iroda. Anyám ott dolgozott: szinte naponként benéztem hozzá. Ott is tanultam, mert gazdasági - részben társadalmi - szempontból az a hely volt a község szíve. Eddig tart a felsorolás. Kitűnik belőle, hogy az iskolai oktatás-nevelés egy sokkal szélesebb hálózat részét képezte. Ennek most is nagyon örülök, és meggyőződésem, hogy az iskolának - bármennyire fontos - mindig valami hasonló, szervesen kialakult hálózat részeként kellene működnie. Kérdés azonban, hogy volt-e a neveltetésemnek sebezhető pontja? Volt; éspedig kettő. Először is a hatvanas években éles kultúrharc folyt az egyház ellen. Falun ezt a harcot főleg az iskola folytatta. Bennem, gyermekben, bizonyos meghasonlás támadt. Tiszteltem ugyan a tanítókat-tanárokat és az általuk hangoztatott „felvilágosult" nézeteket; de a szívem azt mondta: bár az egyháznak és az örök élet ígéretének lenne igaza! Nem tudtam még, hogy olyan bonyolult helyzetben vagyok, amelyben bizony a felnőttek jó része is eltéved. Csak fokozatosan - már középiskolás koromban döbbentem rá, hogy milyen kincseket őriz az egyház. Mert a templomban azt hallgattuk, hogy az ember esendő, gyarló. Küzdenie kell ugyan, de a földön sohasem talál végső boldogságot. Csak az Örökkévalóban bízhat, vizsgálnia kell a saját lelkiismeretét és el kell vetnie a bosszút. Az iskolában pedig azt hallgattuk, hogy a történelem lényege a kenyérharc, hogy valami sosemvolt aranykor közelít, amely felé a lángszavú párt vezet bennünket. Ez az aranykor mindenre válasz. Indulókat zengtünk a dolgozó népről, amely „nem könyörögve, de átkot dörögve a nagyszerű bosszúnak él". Együtt örvendeztünk, hogy „Oroszország gyönyörű földjén... gőzkalapács dönög, dinamó zúg..." stb. Ma már értem, hogy mi folyt le azokban az időkben. A Biblia lehet ócska pólya ezt már Luther is mondta -, de benne a csecsemő eleven. A világkép többezer éves: Mózes kettéválasztja a Vörös-tengert, Józsué megállítja a napot (mellesleg: nagyszerű hősmondák ezek) - de az emberről: helyzetéről, lényegéről alapigazságokat olvasunk. A másik oldalon viszont hiába volt a tudományosnak kikiáltott világkép, ha az emberről, az ember lényegéről nem volt mondanivalója. Tehát a templom ősi köntösben, de igaz emberképet, az iskola pedig - tudományos, vagy áltudományos keretben - hamis emberképet hirdetett. Sajnos, ez történt a hatvanas években. Volt egy másik sebezhető pont. Az én falumban, könyveim, kottáim, családi-közösségi hagyományaim, istenes énekek és régi pénzek között megalapozódott bennem egy színvonalas műveltség és egy történelemszemlélet. Ma is ebből élek; de nem lettem élelmes, gazdag. Kicsit elábrándoztam az életemet. Feleségem jóvoltából sokáig gyűjtögetett pénzzel - beutaztam a Földközi-tenger keleti medencéjét, megjártam a Nílus és az Eufrátesz vidékét: régi, Kispécről hozott gyermekkori vágyat követtem. Másrészt azt látom, hogy az a gondolkodás, amely kiforrt bennem, talán ugyanúgy nem találja helyét, mint a falvak. Ez a gondolkodás idő, csöndesség, tépelődés, hagyomány nélkül elképzelhetetlen: vagyis a fogyasztói társadalomban az útfélre szorul - esetleg eltűnik? Szeretném azt hinni, hogy nem. Ezért is küzdök annak a szűk baráti körnek a megőrzéséért, amelybe valamit mégis át tudok csepegtetni - miközben tanulok is tőle. Nagyon különböző emberekből áll: az, hogy ennyire különböző emberekkel szót értek, Kispécen gyökerező gondolkodásom és műveltségem eredménye. Úgy vélem, nem lesz haszontalan, ha fölidézek két példát: hogyan él tovább a gyerekkori kapcsolat. 1997. július 19-én Damaszkuszban becsöppentem egy palesztin lakodalomba. Nagy élmény volt számomra, mert a távolság és a közelség élményét egyszerre nyújtotta. Távolság - mert az arab környezet - a nagyvárosi környezet közös vonásai ellenére - egzotikus volt. Közelség - mert a lakodalom egyszerre közel hozta a régi falusi - kispéci és kajári - lakodalmak hangulatát. Úgy voltam ott, mint aki egy eleven dologban részesül, és nem úgy, mint aki folklórt bámul. Hazafelé - két, halványzöld fényben égő minaret közelében - elgondolkodtam: milyen furcsa, hogy amikor otthon idő és távolság temeti a lakodalmakat, Damaszkuszban egyszerre