Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció kulturális értékei - Szabó József - Szűcs Sándor: 175 éve született Madách Imre

pesszimista, aki körmönfont okoskodásaival Ádámot mindig és mindenütt kiábrándítja, összetöri, s végül az öngyilkosság szirtfokára állítja. De mi a szerepe ebben a dualizmusban a harmadiknak, Évának? A Tragédia Évájában Madách kritikusai sokáig nem láttak mást, mint valami biedermeier nőalakot, azt a bizonyos elkerülhetetlen élettársat, aki puszta jelenlétével, kedves csacsogásával megédesíti Ádám pihenő perceit, s aki úgy kíséri végig a párját, Ádámot a történelmi álomképek ragyogó sorozatán, mint ahogy ma államfőket, diplomatákat elkísér a feleségük fontos külföldi diplomáciai tárgyalásokra, hol nem csinálnak semmit, csak egyszerűen mellette vannak és ragyognak! Nos ez a felfogás hamis képet ad a Tragédia Évájáról. Azt kell mondanunk, hogy a tulajdonképpeni küzdelem a műben nem is Ádám és Lucifer, hanem, - ha rejtetten, burkoltan is - Lucifer és Éva közt zajlik. Éva az, aki Lucifert végleg legyőzi érzelemvilágával és anyaságával! Már a londoni szín haláltáncában egyedül Éva menekül meg a mulandóság nyitott sírjától. O mondja diadalmasan: „Mit állsz tátongó mélység lábaimnál? Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt! A por hull csak beléd, a föld szülötte, én glóriával átallépem azt. E földre csak mosolyom hoz gyönyört, ha napsugárként száll egy-egy arcra." S ez csak mintegy előjátéka Éva végleges diadalának Lucifer felett, az utolsó színben. Itt meg kell jegyeznem, hogy nincs a magyar irodalomban költő, még Ady Endrét vagy Vajda Jánost is beleértve, akinek költészetében és egyéni életében olyan középponti helyet foglalna el a nő, mint Madáchéban. Egész élete két nő, - anyja kesselőkeői Majtényi Anna és hitvese, Fráter Erzsébet között őrlődik. Már egész fiatalon, 20 éves korában olyan hangot üt meg egyik-másik versében, s a „Férfi és nő" című drámájában, amelyekből bizonyos fokú nőgylöletre lehet következtetni. „Alany bűvös növény - virága oly deli, de rejtett gyökere méreggel van teli!" - írja egyik ifjúkori versében. „A nő angyalnak és ördögnek csókjából született, kínul és üdvül a férfiú számára", olvassuk egy másik költeményében. „Isten lehetne az emberfiákból, ha a szerelem és nővágy kiforrna kebleikből" - mondja Heracles, a Férfi és nő című drámájának főhőse. Aki így beszél a nőről, annak szemében a nő nem valami biedermeier játékszer, hanem érzi a nő méltóságának súlyát, akinek kezében van a férfiú boldogsága, vagy boldogtalansága. Madách művében Éva a feltétlen életakaratnak, életlendületnek a szimbóluma. „Rosen in das ürdische Leben!" [...] Madách úgy járt Éva alakjával, mint az egész költeménnyel. Kétségtelen, hogy azért fogott hozzá a Tragédia megírásához, hogy borús történet-szemléletét, életkeserűségét, csalódásait kiöntse. Erre vallanak keserű aforizmái, amiket Lucifer szájába ad, meg maga az a tény, hogy az első emberpárt Lucifer vezetésével vándoroltatja végig a történelmen. S íme Ádám mindvégig megmarad idealizmusa eszményei mellett. Egyéni boldogtalanságának súlya alatt a férfit gyarló féregnek látja, „Ä még nálánál is gyarlóbb Évával oldalánál", írja a Szontagh Pálhoz írt költői levelében, de amint festeni kezdi Éva alakját a különböző egyes színekben, bármennyi sötét szín keveredik is bele a nőről vallott felfogásába, a költemény végén a dicsőség sugárkoszorúját fonja Éva alakja köré. Egy lángész magyar bölcsész-költő gondolatai nyomán akartam behatolni a női lélek megoldatlan rejtelmeibe - befejezésül hadd idézzem még egyszer Madáchnak a nőről tulajdonképpen semmit és mégis oly sokat mondó szavait: „A nő nem csupán ember, aki történetesen nőnemű is - mint ahogy a rideg logika álltja, - hanem a nő minden ízében, minden porcikájában sajátosságos valami: specifice nő!!" - Mosonmagyaróvár, 1955. szeptember 10. -