Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
A reformáció kulturális értékei - Kamp Salamon: Johann Sebastian Bach kantátái
A reformáció e fent vázolt istentiszteleti rendje elsősorban a falvakban jött létre a gyülekezet énekével. Luther azonban egy gazdagabb liturgiát is ismert, mely az apátságokban és a latin iskolákkal rendelkező' városokban virágzott. E rendhez elengedhetetlenül hozzátartozott a kórus közreműködése, mely az ordinárium és a proprium tételeit részben substitutiv (a gyülekezet helyett), részben additiv (a gyülekezet mellett) szólalhatott meg. Wolfgang Musculus, aki 1536-ban Wittenbergben jár, gondosan feljegyzi, hogy az Introitus, Kyrie és Gloria tételt a celebráns (Liturg), a kórus és az orgona felváltva szólaltatta meg, és ugyancsak alternatívan hangzott el az orgona és kórus között a Secvencia és a Credo helyét betöltő német korál (Herr Gott Vater, wohn uns bei, wir glauben all...) is. E ténynek óriási a jelentősége, mert ez alapozza meg a korái-orientációjú valódi lutheránus orgonazenét. Külön kell hangsúlyoznunk, az orgona sohasem kísérte a gyülekezet énekét, hanem az istentiszteleten különleges, önálló liturgikus szerepet töltött be. A gyülekezet, a kórus és az orgona zenei megnyilvánulásai nem egymástól függetlenül éltek, hanem harmonikus egységben, melyet a korál cantus firmus biztosított. Természetesen nem csupán a dallam, hanem a hozzátartozó, benne feloldódó és vele egybeforrt szöveg is, mely öntudatlanul is megszólalt minden hívő emlékezetében, aki a déli órákban a Stadtpfeiferek instrumentális toronyzenéjében megszólaló heti éneket hallgatta. Világosan látható egyrészről a reformátorok igyekezete, hogy mindazt, ami a keresztény tradícióban fontos, - latin nyelv , gregorián ének, liturgia... - megőrizzék, de emellett ugyanilyen fontos, hogy az istentisztelet e történetileg kötött formákban a „viva vox evangelii"-t kifejezésre juttassa. Úgy kap döntő jelentőséget a bibliai olvasmányok mellett a prédikáció, amely a számunkra rendelt, aktuális üzenetet hivatott kibontani. Ebből érthető meg, hogy az ordinárium korábban virágzó zenei tételei mindinkább háttérbe szorulnak és az egyházi év adott vasárnapjához rendelt, a prédikáció aktuális mondanivalójához igazított proprium tételek soha nem látott fejlődésnek indulnak. E sokféleséget - gyülekezet, kórus és orgona alternatíva, egy- és többszólamú zenéjét - az új énekek nagyszámú megjelenését - zenei stílusok és modern kompozíciós formák váltakozását... három elem fogja organikus egységbe. 1. Gyülekezet, kórus és orgona a korál cantus firmushoz kötött alternatív (versszakonként változó) zenei megszólalást valósít meg. 2. Az Epistola és Evangélium között megszólaló vasárnapi főénekek rendje kötött, tartalmuk pedig mindig az evangéliumhoz igazodik. Ez határozza meg a gyülekezet egyszerű, egyszólamú és a kórus bonyolult, többszólamú művészi zenéjét is. 3. Minden egyházzenei tevékenységet a lutheránus egyházra oly jellemző, kántori hivatás tart össze, irányít és tart életben. Az egyházzene fontossága és nagyraértékelése a reformáció alapgondolatára épül. „Gott loben das ist unser Amt" (Amt = Gottesdienst). A fent vázolt viszonyok, kisebb-nagyobb helyi eltérésekkel Bach korára rögzültek és eleven realitásként éltek. Mint már említettük, Bach életének legfőbb törekvése az egyházzene. E törekvés legfontosabb műfaja a kantáta, mely Bach életét az elsőtől az utolsó alkotói korszakáig elkíséri. Egyházi művei, szinte kivétel nélkül, meghatározott alkalomra íródtak, a vasárnapi istentiszteletekre, amelyeken mint kántor működött közre. Amit a lelkész szavakkal fejezett ki, az volt Bach zenéjének témája is. Az 1750/54-es Nekrológ szerint Bach „fünf Jahrgänge von Kirchenstücken, auf alle Sonn- und Festtage"-t komponált. Azaz kantátaciklusokat, összesen több, mint háromszáz darabot hagyott hátra (!). Ha a kortársak közül mennyiségben több kantátát
