Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.
Teológusok a 20. században - Fila Béla: A kinyilatkoztatás Rahner teológiájában
nek esetleg emberi szóban elhangzó kinyilatkoztatására. Az ember befogadó szellemiségű, a történelem számára mindenkor nyitott lény, aki szabadon és szabad lényként áll a Szabad Isten lehetséges kinyilatkoztatása előtt, amely ha megvalósul, történelmileg és szóban valósul meg. A kinyilatkoztatás valódiságáról, a lehetőségből a valóságba való átmenetről már nem az ember dönt, hanem a szabad szuverén Isten, aki ténylegesen Jézus Krisztus isten-emberi személyében, konkrét történelmi megjelenésében eldöntötte ezt az ember részéről soha el nem dönthető kérdést. Jézus Krisztus világunkban valóban megtestesült és emberré lett, megjelent a történelemben, vállalta az ember történeti sorsát, megszólalt és valóban tevékenykedett világunkban. Jézusról kiderült, hogy ő a második Isteni személy, a Fiú, aki az Atya és a Szentlélek közösségében élte meg isten-emberi személyes életét. Jézus szóbeli és tényleges tevékenysége által megnyilvánuló kinyilatkoztatása valóban isteni ön-közlés. Jézus volt az, akiben és aki által Isten valóban történetileg szólott az emberhez és cselekedett az ember megváltása érdekében. Ajézusi szó és tett valóban kinyilatkoztatás és az emberi szellem nem-tematikus, apriori lehetőségként adott nyitottságának tényleges betöltése és aktualizálása. Azt valósította meg Jézus, amit az ember szellemi természetének legmélyén titokzatosan, önmaga által soha ki nem mondhatóan, meg nem valósíthatóan mindig is várt és hordozott. Akifejezett szóbeli kinyilatkoztatás ténylegesen Isten műve, aki az ember ki nem fejezett, bentfoglalt lehetőségét, nyitottságát és várakozását kifejezett és kimondható ismeretté és tetté változtatta. Jézus prédikációja nem csupán valami eddig még nem tudott, ismeretlen és váratlan igazságok meghirdetése volt, hanem annak a valóságnak, igazságnak tárgyi-fogalmi értelmezése, ami az ember szellemi létezésének legmélyén irányulásként, sejtésként, lehetőségként és nyitottságként mindig is ott lappangott. Rahner ezen a ponton utal arra az alapvető hitigazságra, hogy Isten ténylegesen és őszintén minden embert üdvözíteni akar. Nagy kérdés, hogyan lehet ezt a hitigazságot értelmezni. Rahner szerint összefüggést lehet találni Isten egyetemes üdvözítő szándéka és a keresztény hit történelmi partikularitása között. A keresztény igehirdetés az egész emberiségnek még csak egy részét szólította meg és alakította át. De Isten egyetemes üdvözítő akarata hatékonyan működik ott is, ahol a szellemi szabad egzisztenciában nem tematikusán, még nem kifejezetten csak apriori lehetőségként fedezhető föl az abszolút lét utáni sóvárgás és vágyakozás, valamilyen még önmagától meg nem határozható irányulás. A félreértések elkerülése végett Rahner határozottan állítja azt is, hogy az isteni kinyilatkoztatás, az üdvösség mindig isteni kegyelem adománya és nem az emberi természet követelménye. Az emberi létezés mélyén rejtőző irányulás egyetemes, feltétlen nyitottság, amely valamiképp minden emberi létezésben, tudatban titokzatosan, hatékonyan megjelenik, és ezt nem csupán természetes ismeretként, hanem isteni kegyelem adományaként kell értelmezni. Isten jelenléte az emberi egzisztenciában, az emberi tudatban nem az ember természetes vallási igényeinek, szükségleteinek korrelátumaként jelenik meg, mintha az ember természetes vallásosságát vissza lehetne vezetni teremtettségére. Isten jelenléte, Szavának meghallása mindig természetfeletti, ingyenes, adományszerű isteni önközlés, amely Rahner szerint az úgynevezett természetfeletti egzisztenciáiként jelenik meg. Erről bővebben Rahner másik fontos művében, a Grundkurs des Glaubens-ben (magyarul: A hit alapjai, Budapest, 1983, 147-156. o.) tárgyal. Személyes, szabad tettként kell felfogni Isten szóbeli és létezésbeli önközlését elsősorban Jézus Krisztusban, amely által Isten legtitkosabb és legbensőbb életét tárja fel. Ez teljességgel kegyelmi adomány. Isten tényleges önközlése Jézus Krisztusban teremtetlen kegyelem, amely behatolva Jézus
