Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Teológusok a 20. században - Fila Béla: A kinyilatkoztatás Rahner teológiájában

Krisztus által az emberi természetbe, egzisztenciába, képes leküzdeni és megbocsátani a teremtmény bűnös elzárkózását. Ez a szabadon kinyilvánított szeretet csodája. Isten önközlésszerű felajánlását Rahner mint természetfeletti egzisztenciát értelmezi. Jóllehet, a történelmi kinyilatkoztatás kívülről, az isteni szó meghallása útján jut el az emberhez emberi szavak közvetítésével, mégis létezésének végső és világosan kifejezett igazságát ismeri fel benne az ember. Létezésünknek ez az értelmezése nem magától értetődően jön létre, hanem Isten abszolút szabad, személyes önközlésének eredménye, amely történetileg Jézus Krisztusban és a Jézus Krisztus által alapított egyházban valósul meg a történelem folyamán. Isten ilyen módon csak azt állítja és közli kifejezett, megfogalmazott formában az ember elé, ami igazán legbensőbb valóját alkotja, és aminek az ember létének legmélyén önmagát megismeri és értelmezi. Rahner alaptétele tehát az, hogy az ember mint szubjektum, szabad-személyes dinamizmus, ténylegesen és történetileg is Isten önközlésének szabad, megbocsátó eredménye. És ez kivétel nélkül minden létező emberre vonatkozik, minden egyes ember egzisztenciáját meghatározza, fölemeli és átalakítja. Természetesen lehetőség van ennek az isteni önközlésnek szabad elfogadására vagy elutasítására, de meggondolandó, hogy Isten létezésünk mélyén lévő igazság szerint fejezi ki szellemi teremtménye iránti csodáját. Ez az egzisztenciái, a létezést meghatározó kegyelmi adomány nem jár ki nekünk, és nem is lesz természetes azáltal, hogy konkrét létezésünk egzisztenciáijaként minden embernek megadatik, megelőz minden szabad tettet és önértelmezést, szabad személyes ajánlatként minden egyes emberhez eljut. A tényleges isteni ön-kinyilatkoztatásból, önközlésből eredő kegyelem arra képesíti az embert, hogy végérvényesen és teljes valóságban Krisztussal egyesülten bontakoztassa ki emberi természetét. Eredetileg Isten teremtő szándéka már arra irányult, hogy az ember a kegyelem révén Isten boldogító színe látására eljusson. Isten egyetemes, tematikusán ki nem mutatható jelenléte az emberi szellemben nem pusztán a teremtés aktusának a következménye, hanem már a kegyelmi önközlés „anonim" hatékonyságának jele. Isten apriori-nem tematikus ismerete és aposzteriori-tematikus történelmi kinyilatkoztató szava között reflexiós fokozat mutatható ki. Továbbra is meg kell különböztetnünk az ember természetét és Isten kegyelmi önközlését, de ezeket nem lehet egymástól elválasztani. Isten az embernek teremtő szavával létet ajándékozott, és ugyanakkor kegyelmi szavával örök üdvösségre rendelte. Amint a teremtés, úgy a kegyelmi önközlés is Isten szabad tette. A kettő csak egymással összefüggésben értelmezhető. Rahner szerint a kinyilatkoztatással feltárult isteni önközlés tulajdonképpen az ember természetfelettiségének radikalizálása. Ez Rahner teológiai értelmezésének következménye. A kinyilatkoztatás történeti valóságának biztosítéka nem az ember szellemi nyitottsága, hanem Jézus Krisztus történeti személye és megváltó műve. Az emberi szellem lét felé irányuló nyitottsága a kinyilatkoztatott isteni szó befogadásának és elfogadásának feltétele. Isten Szava az emberi létezésnek ki nem kényszeríthető szabad lehetőségét nyújtja, azt a valóságot célozza meg, amely az ember természete legmélyén rejtetten mindig jelen van. Isten Szavát nem reflexióval bontjuk ki az ember szellemi dinamizmusából, hanem történelmileg, igehirdetéssel hozzuk az ember tudomására, aki aztán szabadon dönt elfogadásáról vagy elutasításáról, örök sorsáról vagy örök kárhozatáról. Az egymásra hangolt emberi természet és a tényleges történelmi tények közepette valósulhat meg Isten és az ember szabad találkozása. A kinyilatkoztatás éppen erre a szabad találkozásra irányul, ezt teszi lehetővé és ezt valósítja meg a történelem folyamán. Valójában a történelem az Isten és az ember szabad találkozásának és egyesülésének helye. Isten és az ember között a végtelen távolság és a teljes közelség alternatívája áll fenn. Urunk Jézus az önmagában még