Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Igehirdetés - Zászkaliczky Péter: „Gyermekekhez lehajoltam..."

ZÁSZKALICZKY PETER: „GYERMEKEKHEZ LEHAJOLTAM. 89 kardok villognak mindenütt. Az egyik katona csecsemőt tart a magasba, hogy kardjával a levegőben szúrja át. Egy másik katona kardját éppen kendővel törli végig, míg egy harmadik iszonyodva nézi. Ezt az arcot is sokat és sokáig néztem mindig, ezt a rémülettel vegyes iszonyatot: mit tettem? ... mit teszünk?! Talán már fogalmazza magában az örök mentegetőzést: de hiszen parancsra tettem...?! Ez persze felmentést, belső feldolgozást soha nem ad. Max Frisch svájci drámaíró a 2. világháború befejezése előtt, 1945 januárjában írta meg művét: És a holtak újra énekelnek. Huszonegy ártatlan túszt végeznek ki egy falucskában: aggokat, asszonyokat és gyermekeket, s ők énekelnek, amíg egymás után eldördül a fegyver. Aki a kivégzésre parancsot kapott, onnantól hallja éneküket: a holtak újra énekelnek. S többé nem szabadulhat a marcangoló önvádtól: én lőttem le őket. Hiába mondják mások: parancsra tetted! 0 visszakérdez: lőttél már életedben asszonyokra és gyermekekre? Apja is érvel: amit parancsra teszünk, nem a mi bűnünk, Karl. De ő tudja: semmi és senki nem menti fel a marcangoló önvád terhe és felelőssége alól. „Mert nincs, mert nem lehet oltalom az engedelmességben, még akkor sem, ha az ember végső erénnyé emeli az engedelmességet... A felelősség mindnyájunké, mindenkinek a magáé; az ember nem ruházhatja át másra a felelősséget, hogy ezzel váltsa meg magát" - válaszolja, majd végez magával. Nem talál felmentést önmaga számára, hiszen egyre hallja a kivégzett gyermekek énekét. A gyermekeket is eltipró démoni hatalom korunkra csak kiteljesedett Joszl, a lengyel zsidó fiú az egyik koncentrációs táborba egyszerre érkezett mintegy negyven magyar gyerekkel. A felnőtt foglyok óvni próbálták őket, mégis meghaltak a kezeik között. Rendszeresen erdei munkára vitték őket. Amikor Joszl is kidőlt munka közben az irtáson, az őrök tréfás kedvükben havat lapátoltak rá. A hóbucka mozgott, és egy kis kéz előbújt belőle. Akkor az őrök még több havat dobtak rá, és nevettek, cigarettáztak közben. Este, amikor azért megengedték, hogy a többiek magukkal vonszolják a lágerba: Joszl még nem volt halott. „Merevre fagyott, arca fehér volt, mint a márvány, és ott álltak körülötte éjjel a barakkban bátyja és unokatestvérei a kis lengyel városkából, és rábeszélőn, hízelgőn, parancsolva, könyörögve, üvöltve ismételgették: Joszl, ugye hallasz minket, élned kell, Joszl, ne menj el tőlünk, a mama vár, a papa vár, Joszl, maradj velünk. És simogatták és csókolgatták, kendővel és hóval dörzsölgették a testét, takarókba burkolták, felültették az asztal tetejére, mint egy babát, s ő nem dőlt el, egészen merevre fagyott, és még nem volt halott. Megfagyott, de valahol a mélyben még parázslott benne az életnek egy szikrája, és azt élesztgették, fújták édes szavakkal, imádsággal, varázsigékkel, sírtak, könyörögtek: Joszl maradj velünk!" ... így emlékezik Fred Wander, egykori buchenwaldi fogoly, a kevés túlélők egyike. A lágerekben megöltek minden gyermeket. Heinrich Himmler, az SS mindenható főnöke körzetvezetők előtt 1943. október 6-án tartott beszédében ezt így okolta meg: „Nem hiszem, hogy ésszerű lenne kivégeznünk a felnőtt zsidókat, férfiakat, nőket, és életben hagynunk gyermekeiket, hogy ezek aztán bosszút álljanak a mi gyermekeinken és unokáinkon. Ki kell irtanunk a zsidó gyermekeket is, el kell tüntetnünk ezt a népet a föld színéről." Akik ezt végrehajtották, éppúgy parancsra tették, mint Heródes katonái, de sokan elaljasult személyiségük meggyőződéséből is: a rámpákról minden 14 év alatti gyermeket egyenesen a gázkamrákba vittek. Oliver Lustig így emlékezik vissza családjára: „Addig néztem őket, míg elködösödött a tekintetem. Előbb kisöcsém, Valentin tűnt el a krematórium felé tartó menetben, egyik kezével anyám kezébe kapaszkodva, másikkal palatábláját szorongatva. Aztán már nem láttam az ikreket, Corneliát és Cornelt sem. Még öt vagy tíz perc, és az összes gyermek alakja elmosódott, elveszett az anyák, öregek és betegek végtelenül hosszú sorában, melynek eleje már beért a krematóriumba." A betlehemi történet ismétlődik: megöletik a gyermekeket is a hatalomtól eltorzult diktátorok. Az egyiket Heródesnek nevezik, a másikat Hitlernek. Az egyik parancsára