Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Sulyok Elemér: A szerelem mint szentség

„Kelj fel szerelmesem szépségem és jöjj velem Mert látod vége szakadt a télnek elálltak az esők és messzire szálltak Előbújtak a rügyek a földeken eljött az ének ideje a gerlebúgást is hallani már a mi földjeinken A fügefán kifakadtak már a gyümölcsök s a virágzó venyigékből kiszakad az illat Kelj fel szerelmesem szépségesem és jöjj velem Sziklaüregben szirthasadékban rejtőző galambom hadd látom arcodat hadd hallom hangodat mert üde a hangod és csupa kellem az arcod" Énekek éneke 2,10-14 (Somlyó György fordítása) Jézus, amikor hallgatói kérdéseire válaszolva szóba hozza a házasságot, voltaképpen nem tesz mást, mint egyszerűen „restaurálja" a Teremtő gondolatát. Lehántja róla a képmutatás és önzés kérgét, melyet évszázadok szokása növesztett rajta. Szavai mögött - „Kezdetben, a teremtéskor Isten férfinak és nőnek teremtette őket. Az ember ezért elhagyta atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik s a kettő egy test lesz. Úgyhogy már nem ketten vannak, hanem csak egy test." (Mk 10,6k.) - nem csupán felködlik Isten eredeti szándéka, hanem újra világosan emlékezetbe vésődik. A teremtés hátterében válik érthetővé, hogy Jézus felbonthatatlan házasságról beszél. S e felbonthatatlanság nem a törvény kényszerzubbonyába való öltöztetése a férfi és a nő kapcsolatának, hanem ellenkezőleg: annak az ősi egymásrautaltságnak szavakba foglalása és két ember legrejtettebb szándékának, valamint szerelmes vonzalmának kifejezése, melyet maguk is külső kényszer nélkül és természetes