Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Kulturális figyelő

life lehet, hogy nem igaz, de a struggle for faith biztos igaz... halál ellen, élet nyomorúságai ellen küzdünk a hitünkért... Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemben. Megnéztem a Varga Zsigmond féle óriás szótárt és a Schmoller konkordanciát. Érdemes ízlelgetni az agónia szót, micsoda gazdagság. A görögben küzdelmet, harcot, gyötrődést, aggódást egyaránt jelent, az agón verseny, küzdelem. Á klasszikus jézusi hely Lk 22,44, amikor Jézus vért verítékezik, küldetésének betöltéséért szorong. Szebb a miénknél a Békés fordítás Jézus emberi halálfélelméről. Majd halálfélelem vett erőt rajta, és még állhatatosabban imádkozott. „Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullt a földre... s a szomorúságtól kimerülten alva találta őket, az előbb még harcot, kardot ígérő Péter társaságot. Kardból elég!" (48 v.) Itt másfajta harcról, agóniáról van szó, ami ott az emberi sötétség óráján a kereszten folytatódott és ért csúcsához... Az imádság is harc, az evangéliumért is harc folyik, amit Pál végül is megharcol, ahogyan élete végén „a nagy itteni kapuzárás előtt" mondja: ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem. Mindezt Unamuno is úgy látszik érti és érzékeli. A sok vihart kavart Unamuno-könyv ma is felkavar, a rómaiak az utolsó indexre tett könyvek egyikét látják benne (azóta megszűnt az index). Unamuno könyve nem teológus írása, de lehet-e olyan könyv, ami protestáns teológust és nem teológust nem érdekelhet? Hinni vágyó társunk Unamuno: hitt-e vagy csak becsületesen kételkedett? - én eldönteni nem tudom, a dubito (kételkedem) és a spanyol duello (párbaj) nincs messze egymástól, harcot jelent, önmagunkban ketten tusakodunk, a hitetlen és a hinni akaró, s ebben a duellumban szárnysegéd lehet a szerencsétlen sorsú Unamuno, akire érdemes felfigyelni, még ha csak villog, mint kovakő ahogyan Németh László fejezte ki. Rajtunk még a villanó fény is segíthet, a szikrányi fényt is becsüljük, hátha a Világ Világossága elé vezet, hátha istenéhségünket kelti fel újra, hátha elnyűtt sablonjainkat félretéve, valami újat is fogalmazunk. Vállaljuk csak a kereszténység mindenkori agóniáját, a mait is! Hafenscher Károly Mária Dorottya és a magyar protestantizmus Az apai ágon württembergi, anyai ágon Orániai Vilmos uralkodóházából származó Mária Dorottya 1797. november l-jén született a sziléziai Carlsruhe (ma a lengyelországi Pokoj) várkastélyában. Apja, Lajos herceg (1756-1817), I. Frigyes württembergi király öccse, édesanyja pedig Lujza Henrietta nassau-weilburgi hercegnő (17861857) volt. A huszonkét éves Mária Dorottya 1819-ben, Kirchheim unter Teck kastélyában tartotta esküvőjét az akkor már kétszer özvegyen maradt, 43 éves József nádorral (1776-1847), Habsburg Ferenc császár öccsével. A nádor előbb az ortodox vallású Anna Pavlovnát (tl801), majd a református Hermina anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnőt (tl817) vesztette el fiatalon. Mária Dorottya gondos nevelésben részesült a bengeli pietizmus szellemében, alapos német, francia és angol irodalmi ismeretekkel rendelkezett, szerette a néprajzot és a szépművészeteket. Sokban volt példaképe mélyen hívő édesanyja, aki a bel- és külmisszió pártfogása mellett kivette részét a szegénygondozásban és jótékony egyletek alapításában. A fiatalon Budára került nádorné személye és biblicista szemléletmódj a nagy hatással volt a krisztocentrikus teológiai gondolkodás megújulására Magyarországon. A Kárpátmedencében csak mérsékelten érvényesült a 19. század elején Európa-szerte uralomra került liberális teológiai irányzat. Feuerbachot, Ferdinand Baurt vagy David Strausst legtöbben csak közvetve ismerték és kivonatosan olvasták. Személyes hatásuk csak ritkán érvényesült, mert 1715 és 1825 között erősen korlátozott volt- a magyar teológus ifjak külföldi tanulmányútja, sőt a könyvek behozatala is. A teológiai „iskolák" legtöbbike így fáziseltolódással került át a magyar protestantizmus köreibe. Ahivatalos egyházi vezetés igyekezett őrködni a tanítás tisztasága felett, többször vizsgálatot indított azok ellen, akik túllépték az egyházi tan határait, mégis a 19. század belső egyházi életét a sokszínűség jellemezte. E sokszínűségben az igazi, hívő,