Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Veöreös Imre: Az Ember tragédiájának rekonstrukciója (Szabó József püspök emlékezetére)

magyarul. Fogolyén András Szabó Józseffel levelezik a fordítást illető' kérdésekben. Megjelenő'fordítása hamarosan bekerült a győri gyűjteménybe. Striker Sándor kutató munkájának eredményét sokan dicsérik, mások vitatják. Ehhez mi nem szólunk hozzá. Ellenben négy kérdést felvetettem a szerzőnek, s ő világos érveléssel válaszolt rájuk. Kiindultam egy Madách-levél részletéből, melyet a Diakonia folyóiratunk 1979/2. számában tettem közzé, éppen egy Madách-cikkel kapcsolatban. AMadách-mű első megjelenéséről Erdélyi János 1862-ben írt recenziót. Erre válaszolt Madách 1862. szeptember 13-án kelt levelében. Ebből idézek: „Igaz, hogy (az ember) mindenütt megbukik, s megbuktatója mindenütt egy gyönge, mi az emberi természet legbensőbb lényében rejlik, melyet levetni nem bír (ez volna csekély nézetem szerint tragikum), de, bár kétségbeesve azt tartja, hogy eddig tett minden kísérlet erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindig előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre, s azon emberi gyöngét, melyet saját maga legyőzni nem bír, az isteni gondviselő vezérlő keze pótolja, mire az utolsó jelentek >küzdj és bízzál<-ja vonatkozik." Striker Sándor erre a kérdésemre többek között így válaszol: „A Tragédiában azonban - az Erdélyi Jánoshoz írottakkal ellentétben - sokkal logikusabb, a levélíró Madách védekezésével szemben a tragédiaíró Madách zsenijét tükröző álláspont található meg. Hiszen az utolsó sor >Küzdj és bízva bízzáh-jának előzménye is van a drámában, s éppenséggel Lucifer az, aki mindkét isteni jó tanácsot megelőlegezi a korábbiakban: >Küzdést kívánok, disharmoniát< mondja az emberpárnak az alma leszakítása előtti pillanatokban (300. sor), majd az álomba bájolás előtt a bizakodást is őígéri meg először. (549-555. sorok). Akiizdésre buzdítás és a bizakodásra intés tehát nem az Úrtól eredeztendő: a Tragédia építkezése szerint Lucifer szerezte meg az emberpár, az emberiség számára - a tudással együtt - e két princípiumot (addig a függés volt az >életelv<). Ádám gyöngéje pedig az, hogy számos meghaladhatatlant meg kíván haladni. Az alkotás által halandóságán lépne túl (Egyiptom), a szent erkölcsöt gyakorlati erkölccsé tenné (Athén), a testi örömökkel elnyomná szellemi vágyait (Róma) vagy éppen a nyers érdekek ellentétéből kívánna harmóniát létrehozni (London) stb., de az egyik gyönge a másik ellen támad, s végül is ez a vágyak közötti küzdelem válik hajtóerővé, mely gondviselésként tartja életben az emberiséget." Striker a véleményét ebben a kérdésben végül egy mondatban foglalja össze: „Az isteni gondviselő - Madách levelével ellentétben - ténylegesen nem avatkozik be a Tragédia folyamán a történelembe - kemény és komoly szójátékkal élve bizony maga az ember vált minden gond viselőjévé, ezt senki át nem veheti immár a gondolkodó, kételkedésre képes lénytől." Madách hitét a kora egyházi helyzete és teológiájához mérhetjük. Előtérben áll a gondviselő Isten. Egy drámaíró ma sem teológus, de annyi mégis kitűnik a Tragédia szerkezetéből, vélem, hogy Madách tud a világkormányzó Istenről. S ebben Lucifer Isten eszköze. Ez a keresztény hit látása. Madách keresztény hite még korához képest is kérdéses. Ám annyi feltehető, hogy a levélíró Madách személyes meggyőződése az idézett levelében érvényesül, s nem annyira a Tragédiában. S ha ez így lenne, akkor a Tragédiát az ő szemével kell néznünk; ebben az esetben az utolsó mondat keresztény látás. Egy írásművet az olvasó szemüvegén át is magyarázni kell: az olvasó ezzel társszerzővé válik. Ez persze az értelmezés pluralizmusát is jelenti. A szerző szövege messzebb és több irányban száll, mint ahogyan az író elgondolta. Striker Sándor leveléből idézem: „engem >Az ember tragédiája< és Madách elméleti írásai foglalkoztatnak, így hát ezek alapján írom le az alábbiakat, noha természetesen fennáll annak