Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Tomka Miklós: A mai magyar kereszténység két stílusa

értőknek, közöttük a vallásos embereknek - a részben kikényszerített, részben azonban önkéntes - távolmaradása a társadalom alakításában való részvételtől tökéletesen egybeesett a központosított állam és a párt érdekeivel és törekvéseivel.) A semlegesebb pályákat választók legalább szubjektíve érezhették úgy, hogy ők sem a hatalomnak, sem az ideológiának nem részesei, hanem a „rendszernek" csak személytelen fogaskerekei. Eközben azonban a világ folyására való rálátást s még inkább a viszonyok befolyásolásának lehetőségét nagyobbrészt elvesztették. Zárványként, elszigetelt szigetként, gettóként megőrizték a múltat. Miközben mellettük elhaladt az élet. A pluralizmus és a modern világ hiányzó érzékelésének és a vele szembeni ösztönös ellenkezésnek legbiztosabb forrása a társadalmi elszigeteltség. Az elszigetelődés lehet a sérülésekre adott reakció. Akagyló, vagy a csiga újabb és újabb mészrétegekkel pótolja, gyógyítja önmagát, ha a házát betörik. Magyarországon az elmúlt évtizedekben a papság egészen szélsőséges üldöztetést élt át . Ehhez hozzá tartozott a világból való teljes kizárásukra tett kísérlet. Ma az erejükön felüli munka és leterheltség teszi teljessé a képet. Apapság tekintélyes része súlyosan elmagányosodott. Mind a papi rend előírásai (cölibátus), mind a klérus élethelyzete (magányos vezetői pozíció, egyenrangú munkatársak hiánya), mind időbeosztása (a túlterheltségen túl a„,civü" világban a társas életnek helyet adó hétvégék és egyéb ünnepnapok lefoglaltsága) nehezítik a barátságok ápolását. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy emberi kapcsolataik formálisak, alkalmiak maradnak. A viszonyok hálózata koncentrikusan szerveződik. A kapcsolatok és érintkezések következő sorrendje állítható fel (a legrendszeresebbtől a legritkább felé haladva): 1. templomi, egyházközségi munkatársak (sekrestyés, kántor, irodai segítség, takarító, hitoktató); 2. napi templomjárók; 3. a vallási és szentségi élettel kapcsolatos kérelmezők (templomi hitoktatáson részt vevők; gyónók; betegség, elsőpéntek kapcsán otthon meglátogatottak; keresztelést, esketést, temetést kérők stb.); 4. egyéb papok (és az egyházmegyei hatóság); 5. mindazon ügyintézők és hivatalnokok, akikkel az egyházközségnek valamilyen dolga akad (kezdve a postástól és az iskolaigazgatótól, az önkormányzat és az építési és egyéb helyi és magasabb hatóságok dolgozóiig). A világi papság eszerint a világnak csak a leginkább egyházias részével van rendszeres, ám azzal is inkább csak egy sajátos „szolgáltatói" kapcsolatban. A világi emberek (családi, anyagi, munkahelyi, közéleti stb.) problémáiban való közvetlen, a problémák súlyát átvállaló részvételre, azaz a gyakorlatban megnyilvánuló személyes szeretetkapcsolatra alig kerül sor. Ezzel nem azonos, de végkövetkeztetésében hasonló megállapítások tehetőek a szerzetesközösségek tagjairól. Közismert persze, hogy számos kimagasló papi egyéniség túl tudja magát tenni a korlátozó adottságokon. Maga ez a helyzet ellenben elzár a világ menetétől s olyan „csőlátást" segít elő, amelyben a leginkább egyházias (és egyúttal idősebb, vidékiesebb, a modern világ kihívásaitól a legtávolabb álló) csoportok élettapasztalata és szemlélete a meghatározó. Ugyanezt alapozza meg a papképzés rendszere (éspedig mind a fizikai elzártság, mind a világ dolgaival foglalkozás egyebek között a társadalomtudományok - hiánya). Ugyanezt erősíti a papi identitásnak a hívő közösség központjaként való értelmezése. Ebben a „külvilágnak" legfeljebb nagyon alárendelt szerepe marad. Az elszigeteltség és egy saját kis világ megteremtése és fenntartása könnyen válik olyan mechanizmussá, ami egyre jobban erősíti a kívülmaradást. A szervezet gyakran nem csak beforrasztja a törés helyét, hanem egy burjánzó csonttal „túlbiztosít". A posztkommunista Magyarországon nem csak a hívó' népre, hanem, s talán még inkább, pásztoraira is jellemző az öngyógyító elszigetelődés - és a világon kívül maradás - gyakorlata.