Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Frenkl Róbert: Isten akaratában nem megnyugodva

igazgató-lelkész és Ordass Lajos püspök szolgálata mellett együtt konfirmáltunk. Itt, a Deák-téri evangélikus ifjúságban gyökerezik minden. Itt erősödtek fel, kaptak keretet, stílust a családban és az iskolában megismert eszmék, gondolatok, hogy Isten kegyelméből megtartsanak minket, sok botladozás között is, egy életen át. Adós vagyok még a Deák-téri ifjúság történetével is, erre is fájdalmasan figyelmeztetett a temetés. Szólni kellett volna Nadine-ról, aki húsz éven át élvezhette, mit jelent egy idősebb fiútestvér, hogy azután elválassza őket a történelem és Brazíliából saját családja terheit hordozva, lélekben legyen velünk a temetésen. Kerékpáron látogattam meg a kitelepített családot Besenyszögön. Nadine gyönyörű volt, a falusi ifjúság éppúgy körülvette mint a városi fiúk. Rudi az aratóbrigádban dolgozott. Kikísértek hozzá. Ebédidőben a cséplőgép mellett beszélgettünk. A kép egy életen keresztül rögződött. - Mosolygott - Te Nadine miatt jöttél, rendes, hogy engem is megkerestél. Humor volt, de őszinte, volt is benne igazság. Azt is tudtuk mindketten, fontos, hogy beszélgessünk. Adottság, ha valaki bántás nélkül tudja megmondani a másiknak az igazat, helyre tenni, tanácsolni. Évtizedekkel később a politikai szerepvállalás veszélyeire figyelmeztetett. Utolsó beszélgetésünkkor pedig a Zsinat feszültségmentes, sikeres befejezéséhez kérte segítségemet. Egyszerűen, racionálisan, mint egykor a cséplőgép mellett, nem tudva mit hoz számára a jövő, mégis telve életigenléssel, távol az önsajnálat szikrájától is. És szólni kellett volna ifj. Andorka Rudolfról is, az elsőszülött fiúról, aki némi bizonytalanság után Ausztriában találta meg önmagát, és immár a családi hagyományok hiteles folytatását ígéri. Fájdalom, el kell hagynia neve elől az ifj. megjelölést, rá is nehezedik már a felelősség saját közvetlen családján túl három húga sorsáért. Legfőképpen szólni kellett volna a feleségről, Kiss Juditról és ennek elmaradását élem meg leginkább mulasztásként. Számos nagyszerű emberpárt, szerető férjet, áldozatos hitvest ismertem. De el sem tudtam képzelni azt a teljesítményt, amit Judit társként, intellektuális partnerként, gondos ápolóként a legnehezebb percekben is zokszó nélkül, szeretettel telve, természetes eleganciával nyújtott. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy másfél év lehetett a diagnózis utáni életszakasz terjedelme, de kétség sem lehet afelől, hogy meghatározta e periódus életminőségét. Azt, hogy Andorka Rudolf betegtársaitól eltérően nem a kórházi ágyon töltötte a tizennyolc hónap javarészét, nemcsak ellátta teendőit, hanem alkotó élete egy hihetetlen termékeny periódusát teljesíthette. Négyszemközt, furcsán sete-suta szavakkal köszöntem meg Juditnak mindezt, zavarban, mert hogy jövök én ehhez - de nagyon őszintén. Nyilvánosan is meg kellett volna tennem. Talán az egykori Deák-téri ifjúság, Dr. Fabiny Tibor, Szépfalusi István, Dr. Rókusfalvy Pál és Veres Ilike, Dr. Gadó Pál és Csizmadia Éva, Szirmai Olivér és Zoltán és a többiek, mindazok nevében, akik büszkék voltak Rudira. Pályájára is. De szerettük és sirattuk volna akkor is, ha nem emelkedik a legjelentősebb tudósok, közéleti személyiségek sorába. Nyugtalanságom mélyebbről is táplálkozik, hiszen a meg nem váltható kegyetlen valóság szempontjából mindegy volt, hogy szobrot vagy embert temetünk. Közel áll hozzám a pszichoszomatikus betegségszemlélet, mégis kollégáim többségével együtt, a rosszindulatú daganatos betegségeket - bár az előidéző okokról keveset tudunk - egyértelműen szervi eredetűnek tartom, nem tételezve fel a lelki működés zavarát a háttérben. Tudjuk a tudomány csak a matematikai, statisztikai eljárásokkal alátámasztható téziseket fogadja el, mégis gondolkodásunkat olykor jobban befolyásolja egy-egy eset, amely legfeljebb illusztrációra alkalmas. Andorka Rudolf betegsége óta nem hagynak nyugodni nem egyszerűen a lelki tényezőket, hanem a személyiség legmélyebb régióit érintő változások. Hiába volt