Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Szontagh Pál: A Bach-rendszer elleni tevőleges ellenállás első megnyilvánulása: a protestáns pátensmozgalom

és államjogi helyzetét illetőleg, Magyar-, Horvát- és Tótországban, Szerb vajdaság és Temesi Bánságban és a katonai határőrvidéken címet viselő pátens, majd szeptember 2-án a ren­delkezés végrehajtási utasítása. A pátens alig tért el a Thun-féle 1856-os törvénytervtől, bár a főegyháztanácsok helyett minisztériumi osztály létrehozását rendelte el a két felekezet hit­sorosaiból. A rendelet korlátozó jellegére jellemző, hogy még a hittankönyvek anyagát is állami jóváhagyáshoz kötötte. A rendelet mindössze a Horvát-Szlavónországban és a katonai ha­tárőrvidékeken élő protestánsoknak hozott előrelépést, mivel számukra is biztosította a teljes polgári jogegyenlőséget. A pátens elleni tiltakozási hullám szinte azonnal megindult: 1859. szeptember 27-29-én tartotta gyűlését a tiszai evangélikus egyházkerület Késmárkon, amely kimondta, hogy az egy­házszervezet csak a világi és lelkészi vezetők beleegyezésével változtatható meg. A gyűlés kimondta, hogy „1. Egyházszervezetünk csak a vallásunkon lévő világi és egyházi férfiak köz­beleegyezésével állapíthatók meg. 2. Egyházszervezetünk vallásunk alapelveivel megegyező kell legyen. 3. Addig is, míg ily egyházszervezet ily úton léphet életbe, a magyarhonbeii evan­gélikusok zsinatbeli kánonjai, melyeknek tettleges birtokában vannak, se kormányhatósági parancsok, se királyi rendeletek által meg ne másíttathassanak." 4 A hatalmi megtorlás nem maradt el: az egyébként udvarhű, ókonzervatív Zsedényi Ede egyházkerületi főgondnokot megfosztották nyugdíjától, nemességétől és udvari tanácsnoki tisztétől, s 4 hónap börtön­büntetésre ítélték. Máday Lajos jegyzőt ugyancsak 4 hónapra ítélték, s lelkészi állását is elveszítette. A jegyzőkönyv kinyomtattatóját, Pálkövi Antal sárospataki tanárt 2 hónapra zárták be. A késmárki gyűlést követte még az 1859-es esztendőben a dunántúli, illetve a tiszántúli evangélikus, valamint a dunántúli református egyházkerületi gyűlés - mindegyik a régi kerületi beosztást szem előtt tartva. 1859. október 8-án tartotta gyűlését a tiszántúli református egyházkerület, s e gyűlésen beszédet mondott Tisza Kálmán, a szalontai egyházmegye segéd­gondnoka, későbbi miniszterelnök is. Beszédének rövid részlete jól tükrözi a gyűlés hangulatát: „ezen nyílt parancsot és miniszteri rendeletet, ha szinte tartalma legtökéletesebb volna is, elfogadni (...) lelkiismeretünk erőszakolása, letett hivatali eskünk megsértése s hitelveink megtagadása nélkül nem lehetne" 5 . U gyanő az 1860. januárjában tartott debreceni gyűlésen ezt mondta: „nekünk mindenekfelett a királyok Királyának, az örök Istennek kell engedel­meskednünk. (...) A hatósági rendeletek nem ingathatják meg azon hitünket, hogy mind az isteni, mind az emberi törvény mellettünk van." 6 Minden gyűlés és tiltakozó megmozdulás két alapvető elven nyugodott: egyrészt a protestáns egyházak törvényes autonómiáján, másrészt az isteni elrendelés feltétlen elsőbbségén az emberi jogalkotás felett - „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek" 7 . Az egyházkerületi gyűléseken kívül más formái is voltak az ellenállásnak. Török Pál buda­pesti református lelkész és társai (Lónyai Menyhért, gr. Ráday Gedeon, Ballagi Mór, Gönczy Pál) egy skót református misszionárius révén felvették a kapcsolatot a protestáns államokkal. (A diplomáciai kapcsolatfelvétel hivatkozási alapja az 1648-as westfaliai béke, amelyben - a linzi béke alapján - a protestáns államok garantálják a magyar protestánsok vallásszabadságát.) Lónyai Menyhért - szintén későbbi miniszterelnök - Hollandiában és Angliában járt támogatást keresve, melynek eredményeképp az angol kormány barátságos, de komolyan intő diplomáciai jegyzéket küldött Bécsbe, s egy Dunlop nevű diplomatát Magyarországra. Az angol parlamentben is szó esett a magyar protestánsok ügyeiről, Glasgowban pedig rokonszenv­tüntetésre került sor. Poroszországból és Hollandiából is érkeztek jegyzékek a Habsburg­adminisztrációhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents