Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Szontagh Pál: A Bach-rendszer elleni tevőleges ellenállás első megnyilvánulása: a protestáns pátensmozgalom
SZONTAGH PÁL A Bach-rendszer elleni tevőleges ellenállás első megnyilvánulása: a protestáns pátensmozgalom A történelem soha nem csupán események egymásutánja, soha nem a történészek, vagy a történelem iránt érdeklődők belügye: lényege éppen abban áll, hogy üzenete van a mának, s erősíti a közösséghez való tartozás tudatát. Nemcsak a nemzeti történelemre igaz ez a megállapítás - a kisebb társadalmi egységek, közösségek fennmaradásának is alapvető feltétele a közösség történetének ismerete. A magyar protestáns egyháztörténet - az elmúlt évtizedek oktatáspolitikájának, s a magyarországi vallási megoszlásnak „hála" - kicsit mostohagyermeke köztörténetírásunknak, pedig van mire emlékeznünk. A majd' félévezredes protestáns história át- meg átszövi a magyar politikatörténetet is - mint arra nagyszerű példa a protestáns pátens kiadása nyomán kialakult elégedetlenségi mozgalom az 1848-49-es szabadságharcot követő megtorlások elleni első nyílt fellépés. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyar társadalom minden intézményét ezen keresztül az ország szinte minden egyes lakosát - érintette a szigorú és sokszor értelmetlenül kegyetlen megtorlás. Az önkényuralom korszakának áldozataivá váltak természetesen a protestáns egyházak is: a tradicionálisan bigott katolikus Habsburg udvar szemében a protestantizmus mindig is a „kurucos" megbízhatatlanság, nyakas ellenzékiség szimbóluma volt. A protestáns egyházak hagyományosan autonóm felépítése minden abszolutórikus államberendezkedés számára veszélyforrást jelent, ahogy Alexander Bach fogalmazott: „a protestantizmus Magyarországon hatalom és született oppozíció. Ezzel szemben az államnak határozottan föl kell lépnie" 1 . Az önkényuralom időszakának fegyveres erővel megteremtett légköre kiváló alkalmat szolgáltatott az osztrák államigazgatásnak arra, hogy ezt a szervezeti autonómiát hatalmi eszközökkel felszámolja. Az egyházi autonómia elleni első támadás nem váratott sokáig magára: 1850-ben Haynau elrendelte a protestáns egyházak szigorú állami felügyeletét, s egyebek mellett megszüntette az evangélikus világi felügyelői, illetve református főgondnoki állásokat. Ezek szerepét a központi államapparátus által kinevezett főgondnokok vették át. Ugyanekkor - bár csak ideiglenes jelleggel - elrendelte, hogy az egyházi tanácsülések csak a kerületi hadbiztosság képviselője jelenlétében tarthatók meg. A Haynau-féle rendezés nyitánya volt annak a valláspolitikai intézkedéssorozatnak, mely a protestáns pátens 1859-es kiadásához - s ennek kapcsán a pátensmozgalom kialakulásához vezetett. Amíg a Habsburg-hatalom minden igyekezetével háttérbe akarta szorítani a protestáns egyházakat, addig a katolikus klérussal szembeni magatartását a konszenzuskeresés jellemezte. Emögött nemcsak az uralkodóház katolikus volta s nem is csak a pápai hatalom - a középkorihoz nem mérhető, de - jelentős politikai súlya játszott szerepet. Belpolitikai vonzata
