Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Veress Gyöngyvér Emese: Régen és ma Tavaszi ünnepkör a barcasági csángóknál
Fel, fel vitézek a csatára, Világszabadság oltalmára, Mennydörög az ágyú, csattog a kard, Ez lelkesíti csatára, csatára a magyart. Néz le Árpád az égből, könnycsepp hull a szeméből, A földre lekiáltja: büszke vagyok hozzátok, hozzátok. Ilyen és hasonló nótákat énekel a falu apraja-nagyja, amíg a legényeket és a „vitézlőket" kíséri a tett színhelyére. Közben a menet a falu minden jelentős épületénél megáll. A templomnál felcsendül az evangélikus himnusz, az Erős vár a mi Istenünk, a tanácsnál az Internacionálé, majd az iskola előtt a Kossuth Lajos azt üzente. És az idősebbek ma már nevetve mesélik, hogy ezt biza még a legsötétebb proletárdiktatúra idején sem hagyták ki. A menet a Hegyparraga nevezetű domb felé igyekszik, ahol a legények újra meg újra megállapítják a kakas bűnösségét és ezért elítélik. Egy legény elbúcsúztatja, majd kezdetét veszi a versenylövés. Ha valaki eltalálja a kakas szívét 13 , azaz ma a festett céltábla közepét, akkor előáll a cigánypap s tréfás szónoklatával végképp elsiratja a szegény jószágot. 14 Míg a nagyobb gyerekek a kakast lőtték, addig a kisebbek a hegyoldalban tojást gurítottak. Egy befejező induló után mindenki felkerekedik és visszatér a faluba, hogy este méltó tort rendezzenek a lelőtt kakasnak. Az esti vacsoránál a győztest illeti a fő hely és övé a kakas combja, szíve és mája. A szokás valamikor Hétfaluban is létezett, de Zajzoni Rab István már 1861-ben múlt időben írt róla. E falvakban a lányok is játszottak. Ők tyúkot ütöttek, amelyről Zajzoni ekképpen vélekedik: „A lánykák mulatsága későbbi fölösleges adalék és azt a nőnem szempontjából egyenesen kárhoztatni lehet. Ezen adalék nélkül talán még sokáig fönntartotta volna magát a kakas-ünnep, de azzal együtt korunk szelídebb erkölcsi felfogásánál fogva lehetetlenné vált, mert a gyöngéd leányka nem mulathatja magát a mostani időkben olyasmivel, ami rokonságban áll a hóhérok szerepével." Húsvét másodnapja valamikor teljes egészében a játéké volt. Apácán vízbevetőre virradó éjszakán szokták a legények a leányos házak kapuit kiemelni és eldugni, Hétfaluban pedig néhány farsangtemetési szokást elevenítettek fel. Több legény lóháton, maszkának öltözve járta végig a falvakat és a menet elengedhetetlen kelléke volt a „kerekes kurváknak" nevezett, kerékre szerelt bábupár, amelyet egy szekér vontatott. Bálint András 15 szerint ez „egyben intő figyelmeztetés az ifjúság számára, hogy rossz magaviseletével nehogy a falu szájára kerüljön, mert a hírük úgy körbe szalad, mint amilyen gyorsan forog a kerék." Az utolsó ilyen felvonulás 1952-ben volt, utána betiltották. Vízbevető napján délelőtt a megkonfirmálatlan, Krizbán tikmonyozó, Barcaújfaluban mongyolozó, azaz tojásszedő legénykék írott 16 pálcával vagy összefont nyírfaággal járták végig a falut. A felkeresett házak udvarán megkopogtatták az ablakot, Hétfaluban „Kata, Sára néni, adjon egy tikmonyát, ülü viszi tyúkocskát", Barcaújfaluban pedig „Rózsa néném váltsa meg magát" kiáltással. Ha a gyerekeket beengedték, „régmuskát" mondtak, majd tojással, süteménnyel kínálták őket. Ma már nagyon gyakran pénzzel is megajándékozzák őket. Pürkerecen a kisebb gyerekek vasárnap járnak öntözni. [...] A megkonfirmált legények és a felnőttek délután járnak locsolni. Régen a lányokat szódásüvegből locsolták, sokszor csuromvizessé, akik ezért piros tojást, kalácsot, néha pálinkát is adtak. A kapott élelmet néhány legény nagy kosarakba gyűjtötte, hogy legyen az esti bálra.
