Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Veress Gyöngyvér Emese: Régen és ma Tavaszi ünnepkör a barcasági csángóknál

Pürkerecen ezt mesélte a 74 éves Csere Anna: „Iezelőtt, amikor ién liéány voltam, jöttek a fiúk éjjel s mindegyiknek adtunk iegy tojást. Most már nem úgy van. Most öntözni járnak." A mondás azt tartja, hogy „Hiétfaluban az a szokás, írva sziép a piros tojás" s e régi szokás kezd újra népszerűvé válni. És akárcsak régen, ma is vannak író asszonyok, akik rendelésre is készítenek tojást. Egyik adatközlőm az ismertebb módszer szerint írja a tojást: langyos viaszba mártott kondéllyal

17 rajzolja a Pürkerecen

18 tanult mintákat. A megírt tojásokat almafakéregből főzött páclébe helyezi 15-20 percre, utána pedig a festékbe. Festés után meleg ronggyal törli le a viaszt és a tojásokat szalonnabőrrel átfényesíti. Másik adatközlőm kezdetlegesebb eszközzel, libatollal dolgozik, amelynek egyetlen hátránya, hogy vastagabb vonalakat rajzol, így finomabb minták készítésére nem alkalmas. Míg első adatközlőm csak a tanult mintákat írja, addig az utóbbi - éppen a libatoll használata miatt - újabb mintákat is kialakított. A tojások színe többnyire piros. Festékként nagyon sokan még ma is vöröshagymahéjat használnak. A barcasági falvakban is megtalálható már a matricás tojás, vagy akár a filctollal írt is, de nem hiányoznak a levélmintás tojások sem. Talán az utóbbiak a legelterjedtebbek. Az írott tojást Apácán is ismerik, ám ott a tojásírás újabb keletű és egy tanítónő kezdeményezte. Hétfaluban régen a legény a kapott írott tojásokat eltette s ezekből jósolt. [...] A kapott piros tojásokért a legény cifrán faragott, zörgős guzsalyfát és pereszlent ajándékozott kedvesének. Tatrangban a lány akkor is elküldte „szeretejének" a piros tojást, ha az nem ment el locsolni. Húsvétvasárnap a leány családja általában meghívta a legényt vacsorára. A tavaszi ünnepkör egyik legjelentősebb napja április 24-e, György napja. Ezen a napon hajtották ki először az állatokat és a pásztorokat is ettől a naptól fogadták. Többnyire Mihálynapig. Mesélik, hogy a megfogadott pásztor két segédjével végigjárta a gazdákat és „Szalonnát, tikmonyát, két fej büdös káposzta" - bekiáltásokkal élelmiszert gyűjtött. Hétfaluban, Barcaújfaluban és Krizbán az istálló ajtaja elé keresztbe láncot vagy ekevasat fektettek a földre, hogy az istállóból távozó állat ezen átlépjen. Seres szerint így az állatott ragadozó nem fogja bántani, saját gyűjtésem szerint pedig a láncot azért helyezték a kapu elé, hogy hazavárja a marhát. Ezen a napon Hétfaluban a legények erdőről hozott csetenyét vagy nyírfát szegeztek a leányos házak kapujára. Krizbán, Apácán és Barcaújfaluban később május 1-én állítottak zöldfát, illetve zöldágat a 16 éven felüli lányoknak. A legények csoportokba verődve ütötték le a zöldfát a kiskapu elé s közben népdalokat énekeltek. Barcaújfaluban a zöldág tetejébe virágcsokrot is kötöttek. A zöldfaállítókat a lány behívta a házba és pálinkával kínálta, a vasárnapi táncban pedig bokrétát tűzött a szeretője kalapjába. Apácán a nagyravágyó, büszke leánynak, aki a táncban kikosarazta a legényeket vagy elhagyta a szeretőjét, „hogy vegye észre magát", a legények zöldfa helyett kocsánt állítottak. Olykor polyvával is teleszórták a leány háza elejét s meg is locsolták, hogy ne tudja felseperni. Egyébként az is szégyen volt, ha valakinek nem állítottak zöldfát. [...] Az egyéb népcsoportoknál olyannyira színes pünkösdölés szokása hiányzik a hétfalusi csángók életéből. [...] A tavaszi népszokások fenti leírása nem tekinthető teljesnek, de talán kellően érzékelteti a barcasági tavaszi ünnepkör gazdagságát és azt, hogy a csángó nép a húsvéti hagyományait őrizte meg legnagyobb mértékben. A modern világ életszemléletének még nem sikerült teljesen