Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Veress Gyöngyvér Emese: Régen és ma Tavaszi ünnepkör a barcasági csángóknál
Pürkerecen mesélték, hogy a megkonfirmálatlan legényt kidobták a kocsmából s a guzsalyosban is csúfot űztek belőle. Ma a felnőtté válás inkább jelképes, hiszen a 12-13 évesekre mindez már nem vonatkozik. 11 A nagyhét első ünnepéhez, zöldcsütörtökhöz különösebb szokások ma nem fűződnek. [...] Amikor a faluban nagypénteki szokások iránt érdeklődtem, mindenki a kötelező úrvacsoravételt nevezte meg. Ez más faluban is így van: az asszonyok többnyire fekete ruhába öltözve templomba mennek, délelőtt a szokásos istentiszteletre, este pedig a passióra. Régen - írja Kolumban Lajos - a passió után az asszonyok egy csoportja elénekelte a Mária siralmát. Valamikor létezett az Ádám siralma című ének is, de erre már a legidősebbek (a „régi öregek" - Pürkerec) is csak úgy emlékeznek, hogy a szülők beszéltek róla. Kolumban érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy „azon férfiúnak, aki az Ádám siralmát elénekelte a kántor egy véka búzát tartozott fizetni." Nyári gyűjtésem alkalmával egy imára bukkantam, amelyet egy-két nagyon idős ember mond még péntekenként Zajzonban. Egyik adatközlőnk szerint az ima Tatrangból származik. Legutóbb a tatrangi 93 éves Barkó István ezt meg is erősítette: ő még a szüleitől tanulta. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy az itt következő ima a népi vallásosság maradványa 12 : Ma péntek, szent aranyos péntek. Krisztus menne kínjára, kínjára esett esete, Kiből kicsordula drága szent vére. Kérde szent Lukács: Mért sírsz én Uram teremtőm? Hogyne sírnék szeretett szent Lukács Mikor nekem készítették azt a magas keresztfát Hogy én aztot a vállamon a Kálvária hegyére kivigyem s engem arra megfeszítsenek, töviskoronával megkoronázzanak, s úgy menjek az én Atyám országába. Bizon bizonnyal mondom, aki az én imádságomat minden pénteken háromszor elmondja, a pokolnak ajtaja bezárattatik, mennyország kapuja kinyittatik, úgy megyén másvilágra, mint a ma született gyermek. Ámen. A húsvét az év legkedvesebb ünnepe. Régen a Romániában dolgozók, ma pedig az idegenbe szakadtak igyekeznek az ünnepet mindenképp szülőföldjükön tölteni. Húsvét első napja a családé. Istentisztelet után a család együtt fogyasztja el a hagyományos ebédet, amely többnyire húslevesből és töltött bárányból áll, de gyűjtéseim szerint nagyon sok helyen a töltött káposzta tartozik az ünnepi ebédhez. A családias jelleg csak Apácán törik meg, ahol aznap tartják a hagyományos kakaslövést. A néphagyomány szerint büntetésből lövik a kakast. Ugyanis a törökdúlások idején a várfalra felröppenő kakas elárulta a rejtőzködő apácaiakat és ezért egy állatnak minden évben bűnhődnie kell. A szokás eredete természetesen vitatott, mert a legújabb kutatások szerint forrása egy brassói szász diákjáték. Ám a még ma is élő hagyomány lényegén ez mit sem változtat. A 12-13 éves gyerekek változatlan lelkesedéssel tanulják szerepeiket és gyakorolják a célbalövést a faíjjas puskával és a falu számára sem pusztán egy gyermeki színdarabról van szó. Talán példázza ezt a következő „kakasosnóta" is:
