Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Jánosy István: Tolsztoj időszerűsége
valósítani Jézus parancsait, még ha ehhez a gazdagoknak le is kell mondani gazdagságukról, hogy az emberiség nagyobb felét megmentsék az éhhaláltól. Tolsztoj a Nagy Lemondást már nem valósíthatta meg, de még megvalósíthatta egy nagy gesztuscselekedettel a Nagy Tiltakozást, amikor világgá futott és szinte prófétaként föláldozta életét. Én, aki rajongója vagyok olyan művész-zseniknek mint Shakespeare, vagy Beethoven, persze csóválom a fejemet azon: hogyan tört pálcát a fejük felett Tolsztoj, mily ádáz szigorúsággal. Utóbb azonban rájövök, hogy Tolsztojnak még ezt is megengedhetjük. Aki az emberiség ekkora veszedelmét látja - Látok egy rettenetes sárkányt -, az megengedheti magának, hogy bőrövet hordjon és sáskát egyék. Különösen akkor ha olyan remekmüveket alkotott, mint a Karenina Anna és a Háború és béke, amelyek zsenialitás dolgában vetekednek a Hamletiéi és a IX. Szimfóniával. Beethoven és Shakespeare ilyen durva támadása persze badarság. De Tolsztoj mondott még ennél különbet is. Például a tudomány szerinte szemtelen halandzsa. A Mihi Vénusz ronda (és persze minden meztelen szobor), és a görögök rabszolgatartó barbárok voltak, és a kereszténység, az ortodoxia a zsarnokság cinikus kiszolgálója, és a kapitalizmus nemcsak bűnbe, hanem pusztulásba visz. Egy serdületlen kisfiú is látja, hogy mindez csupa nonszensz, abszurdum. Első hallásra talán nevetséges is. És Tolsztojnak mégis igaza van. Hatalmas oroszlánüvöltése kell, hogy figyelmeztessen: a világ vesztébe tántorog, mert erkölcsileg elrohadt. Nincs más kiút, mint végső bűnbánatot tartani, megtérni és mindent újrakezdeni, erőszakmentesen. De hogyan lehetne Tolsztoj eszméit legalább részben megvalósítani? Szinte lehetetlennek tűnik, mert annyira idegen a mindennapi valóságtól. A Gondviselés legnagyobb csodája, hogy Tolsztoj tanítványra talált, aki tanai lényegét megértette, és józan gyakorlatiasságával sok mindent meg is valósított. Ő volt Mahátma Gandhi, aki felszabadította háromszáz milliós népét a gyarmati állapotból, mégpedig Tolsztoj szellemében, békés eszközökkel a polgári engedetlenség útján. Tolsztoj az erkölcsi igazságérzet zsenije volt, de az erkölcsi törvény mint valami elvont eszmény lebegett a szeme előtt. Gandhi a gyakorlatból indult el. Dél-Afrikában sok indiai dolgozott mint szegődményes. Egy ilyen szegődményest véresre vert a gazdája. Gandhi mint ügyvéd vállalta a panaszos védelmét a bíróság előtt. Aztán az ottani szegődményesek helyzetét tanulmányozva magára vállalta az indiai kisebbség védelmét és az adott brit törvények alapján diadalra vitte erőszakmentesen. És amikor aktuálissá vált a háromszáz milliós India népeinek a felszabadítása, ezt a küzdelmet is fölvállalta mégpedig erőszakmentesen, kihasználva a polgári engedetlenség lehetőségeit, először mutatva példát, hogy egy világtörténelmi forradalmat diadalra lehet vinni békés eszközökkel, erőszakmentesen. És ez jellemezte Gandhi további akcióit is. A fonókerék-mozgalmat. Ha Gandhi a forradalmi erőszak eszközéhez nyúl, a brit gyarmati katonaság néhány óra alatt leverte volna őket. De ez a nevetséges kis „szerszám" valósággal térdre kényszerítette az angol textilipart. Gandhi az Indiai vallás legszégyenletesebb gyakorlatának tartotta az érinthetetlenséget. Életre-halálra küzdött ellene. De hogyan? Úgy, hogy családjába örökbe fogadott egy érinthetetlen kislányt: ott evett, ivott, élt velük a családban. Előszeretettel lakott az érinthetetlenek negyedeiben. így aki, ortodox hindu, föl akarta keresni például politikai ügyekben, annak solens-volens tisztátalanná kellett lennie.
