Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Szétválasztott hatalmi ágak. A Zsinat.

Hiányzott a jövőképet kialakító előkészítő munka, mely meghatározhatta volna a törvényhozó tevékenységet. A múltba fordulás, a demokratikus rend megformálásának elemi erejű természetes igényével együtt, reálissá tette a túlszabályozás veszélyét. Többnyire az 1934-37-es zsinati munka szolgált mintául, ezt egészítették ki a negyvenes évek második felében még egy szabad zsinat reményében született elképzelések. Értékes támpontokat adhattak, de a század utolsó évtizedében összehívott Zsinat számára nem nyújthattak vezérfonalat. A harmincas évek Zsinata, jellemző módon a maihoz hasonlóan ugyancsak a múltból építkezett. Annál inkább, mert ez idő tájt éledt a remény a trianoni határok megváltoztatására. Ebben a kontextusban természetes volt egy erőteljes - négy szint, négy egyházkerület stb. - népegyházi modell követése. A század végére nemcsak a társadalmi-politikai és a történelmi helyzet megváltozása, hanem a számítógépes technika elterjedése, az információrobbanás, általában a tudomány fejlődése is új gondolkodást kívánt volna. Feltehetőleg ezen Zsinat szakmai értékeit nagyobb távlatból fogják majd megítélni, annyi azonban már ma is elmondható: ha csak átmenetet teremtett is, ez sem lebecsülendő. Arról van szó, hogy a mának és a holnapnak megfelelő szervezet és működés törvényi feltételeit, kereteit a következő nemzedék fogja csak megfogalmazni. Ez a Zsinat szinte tétova lépést sem tett abba a kívánatos irányba, ami az egyszerűsítést, korszerűsítést, átláthatóságot, hatékonyságot illeti. Egy, a népegyházi értékeket - iskolák, intézmények - megőrző, jó értelemben vett szabadegyházi modell kialakítását. Ugyanakkor alkotott jelentőset is. Legfontosabb a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói tevékenység (hatalom ?!) szétválasztása. Ez akkor is történelmi léptékű változás, ha ma még nem mérhetők fel a következményei, és a bírói munka igen nehezen is indult meg. Nem volt könnyű a valódi, független zsinati munka megteremtése. Két oldalról is veszély fenyegette. Az egyik, hogy a Zsinaton a még érvényben lévő törvény alapján az egyházi elnökség tölti be az elnöki tisztet, óhatatlanul fenntartva törvényhozás és végrehajtás összefonódását. Feltehető, hogy ebben az esetben talán előbb befejezhette volna a Zsinat a munkáját, hiszen az egyházi elnökség csak a tempó erőltetésével bizonyíthatta volna, hogy nem szándékosan hatalmát konzerválandó - lassítja a zsinati jogalkotást. Ez az „előny" azonban messze eltörpült volna a hátrányokhoz képest. A történelem fogja majd eldönteni, hogy a két lépcsős Zsinat lett volna-e az igazi elhatárolódás a múlttól, mint ahogy ezt a Zsinaton sokan vallották, vagy egyenértékű, talán jelentősebb lépés volt, hogy a Zsinat első ülésén módosította az érvényes törvényt oly módon, hogy a Zsinat maga választja meg elnökségét. Ez a döntés a több ülésszakon kidolgozott ügyrenddel teremtette meg az új utat a Zsinat számára. Jelentkezett azonban nemcsak az egyházvezetés oldaláról, hanem a másik irányból is veszély törvényhozás és végrehajtás szétválasztásának az útján. Részben a Zsinaton belül, de különösen külső nyomás formájában. Azt, hogy a Zsinat az egyház legfőbb szerve többen szerették volna úgy értelmezni, hogy a Zsinatnak van döntési kompetenciája a legkülönbözőbb időszerű kérdésekben. Más természetű, de valamennyire hasonló törekvés volt és maradt a szociáletikai állásfoglalások igénylése a Zsinattól. Erre történt is kísérlet, de végül a Zsinat elkerülte az ebben rejlő csapdát is. A lutheránus egyházban a Zsinat kizárólagos funkciója a törvényhozás. 1991 július és 1997 február között huszonöt két, illetve három napos ülésszakra került sor, jelen tanulmány írásakor hátra van még az 1997 április (rendkívüli), a májusi (júniusról előrehozott) és a júniusi záró ünnepi ülésszak.