Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Kulturális figyelő

bőségesebb kínálatból, s adott esetben a hivatkozott szerzőknek is különböző „korszakaik" lehettek, ezért a pontosabb hivatkozások (lábjegyzetek) jobban segítenék a további kutatásokat. A címadás azért különösen is találó, mert arra a tényre utal, hogy az Újszövetség palettáján nemcsak különböző árnyalatok, hanem eltérő színek is vannak, ám ezen éppen hogy nem sajnálkozni kell, hanem gazdagságnak lehet ezt tekinteni. A szerző az analízis mellett a szintézisre is kísérletet tesz: a páli és a jánosi teológia összetalálkozását (Nygren és Vájta Vilmos nyomdokában) az agapé-szeretetben látja (III. 1.) Számítani lehet arra, hogy a könyv hullámokat fog verni, hiszen a szerző elkötelezte magát amellett a történeti- kritikai módszer mellett, amelynek alkalmazását sokan még, mások már nem hajlandók elfogadni. Az előbbi - pre-kritikusnak nevezhető - fundamentalista megközelítés nyilván fel fog háborodni a könyv olyan állításain, hogy például nem minden palinak tartott levél származik közvetlenül az apostoltól (az ún. deuteropaulinikus iratok), vagy amelyek kritikusan szólnak a megszemélyesített sátán állandó emlegetéséről (41.1). Az utóbbi - poszt-kritikus-irányzatok képviselői pedig azzal érvelhetnek, hogy a Szentírás egységére nagyobb hangsúlyt lehetne helyezni, s az iratok keletkezései idejére és szerzőségére vonatkozó némely sarkos állítás elé oda kellene tenni a „feltételezhetően" szót. A könyv egyik erénye azonban éppen abban a tényben állhat, hogy némileg felkavarja a teológiai kutatás állóvizét. Az említett történeti-kritikai módszert azzal a határozott hitvallással vállalja a szerző, hog ez az iratok keletkezési körülményeinek vizsgálatára vonatkozik, és nem érinti a kérügmatikus jelentőséget és a hitet (9-10. 1). Szép példa erre az a módszer, ahogy Péter 2. levelét mutatja be. Természetesen teszi magáévá a még konzervatív írásmagyarázók által is vallott megállapítást, hogy a levél nem lehet Péter apostol munkája, sőt a teológiai kritika eszközeivel kérdőjeleket tesz a levél eszkatológiája mellé, ám ezek után is nyitott szívvel fogadja a levél üzenetét: „Ki tudja, hány hívő merített belőle tanácsot és erőt közel 1900 esztendő folyamán, mint ahogy az egész Bibliából?! Mi is azzal az alázattal vesszük kezünkbe, hogy meghalljuk belőle az evangéliumot Isten türelmes kegyelméről..." (124.1.) Sajátosan keretezi a könyvet ugyanannak a tételnek kétszeri kifejtése: „Az Újszövetség kritikai szemlélete hitünket tisztábbá teszi és erősíti" (10.1); „Lelkészi pályám során fiatalkorom óta tapasztalhattam: a telógiai kutatás hitmélyítő folyamat" (135.1.). Jó lenne, ha minél több mai teológus hallgató és lelkész jutna el erre a felismerésre. A könyv elolvasása bizonyára segítséget nyújt ebben. Fabiny Tamás Bonhoeffer, a Krisztus-követés igaz tanítója Dietrich Bonhoeffer: Követés, Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 1996. Fordította: Böröcz Enikő. Átdolgozta, az eredetivel egybevetette és lektorálta: dr. Szentpétery Péter. 165 l. Értékes könyv régóta várt fordítását veheti kezébe az Olvasó, ha megvásárolja Bonhoeffer töredékes teológiai életművének első magyar nyelven kiadott teljes kötetét, a Követést. Ahogy Bonhoeffer különleges helyet foglal el a teológiatörténetben, úgy ez a könyv is különleges Bonhoeffer könyvei közt. A 21 éves korában doktoráló (Sanctorum communio, 1927.) és 24 évesen habilitáló (Akt und Sein, 1930.) Bonhoeffernek sem teológiai szándéka, sem egykori lelki-szellemi holdudvara vagy későbbi jelentős hatása (pl. G. Gutierez, J. Cone, D. Sölle vagy J. Moltmann és E. Jüngel) nem érthető meg pusztán „tudományos" művei alapján hanem csak úgy, ha teológiai műveit és életművét együtt vizsgálja valaki. Azon kevés gondolkodók egyike, akiknél az „életmű" valóban életművet jelent. Számára az Elet = Követés, egyészen pontosan Krisztus-követés. Ezért használhatta már nem sokkal megjelenése után Ettal bencés kolostora közösségi célokra a könyvet - ahogy ez a bevezető oldalakon Reuss Andárstól olvasható -, és így történhetett meg a másik, rendkívül szokatlan jelenség is (ha ugyan szokatlanságnak ezt a fokát már nem csodának kell