Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Kósa László: Protestantizmus és magyar művelődés
az Erdélyi Helikon köréből említjük meg a református Bánffy Miklóst, akinek legfontosabb regénye (Megszámláltattál...), nemcsak címben utal bibliás hitre, hanem erkölcsi felfogásával is arról tanúskodik, valamint két lírikust, az evangélikus Reményik Sándort meg a református Áprily Lajost. A XIX. század közepétől megélénkült Magyarországon a protestáns teológiai érdeklődés, figyelemkeltő művek azonban ekkor sem készültek. A filozófiatörténetben viszont föltűnt a teológiai dolgozatokat is író Böhm Károly, akit sokan a magyarnyelvű filozófia legeredetibb alakjának tartanak. Az evangélikus Böhm másfél évtizedig működött a kolozsvári egyetemen. Jeles tantványai és követői között találjuk Ravasz Lászót, ifj. Bartók Györgyöt, Révész Imrét, Makkai Sándort, Varga Bélát, Tavaszy Sándort. Ennek a kivételes névsornak az átfogó értékelésre eddig csupán a kezdő lépések történtek meg, az egyes életművek is föltárásra várnak. Az említettek közül többek életműve részben vagy teljes egészben kisebbségi helyzetben született meg . Az államhatár-változások miatt az addig csak vallási kisebbségben lévő protestantizmus etnikai-nyelvi kisebbségbe kerlüt. Az, hogy kulturális és társadalmi szerepvállalása ezzel többszöröződött, a nyelv és a műveltség ápolásában olyan feladatokat is kellett vállalnia az egyházi intézményeknek, amelyek az anyaországban elsősorban az államra tartoznak, széles körben ismert. A részletekkel azonban itt is adósak vagyunk, akár például a transzilvanizmus eszméje protestáns gyökereinek föltárásával (eddig t.i. majdnem kivétel nélkül baloldali kritikában részesült), akár az etnikai-vallási szórványok gondozásának történetével. Ajelenre pillantva nemcsak a múlt számbavétele sürget, a szerepvállalás és a feladatok változatlanul időszerűek. Nem kerülhetők meg a német, angol-skót, skandináv, holland eredetű hitébresztő (revival) mozgalmak sem, hiszen bár aktvistáik gyakran szűk körű közösséget alkottak, a társadalom széles köreivel érintkeztek, és véleményt kellett alkotniuk protestanizmus és művelődés kapcsolatáról is. Terveik és gondolataik megvalósításához kezdettől fölhasználták a modern polgári társadalom kommunikációs lehetőségeit (a sajtó különféle formái, előadások, konferenciák), ami az egyházi szervezeteket nem föltétlenül jellemezte. Sajnos ezeknek a mozgalmaknak és egyesületeiknek a története alig ismert, tevékenységük írott forrásai egyenetlen mértékben maradtak meg. Vajon egy részüknek a felekezetek fölé emelkedő törekvése, továbbá jelenre és jövőre orientáltsága hogyan találkozott a megjelenésük idején már erőteljes protestáns múltápolás igényével? A hitéletre koncentrálva miként viszonyultak a kulturális szerepvállaláshoz? Volt-e karakteres műveltségi programjuk? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések várnak feleletre. Egyfelől tudunk arról, hogy köreikben fölbukkant a kultúra- és civilizációellenes fundamentalizmus is, másfelől adott alkalommal hitmélyítéssel egyáltalán nem kapcsolatos, országos politikai jelentőségű eseménynek is helyet adtak (1943. évi balatonszárszói konferencia). Az újkor politikai-társadalmi eszméi közül - bár eddig külön nem értékelték - a szemlézett eseményekben gyakori ösztönző volt a liberalizmus. A hazai protestantizmus a reformkorban a polgári jog- és vallásegyenlőségért folytatott küzdelemben kötött vele szövetséget. Aszövetség nemcsak természetes érdeken alapult, hanem azon az Európa-szerte elterjedt korabeli, historizáló gondolaton is, mely - mind elismerőleg, mind elítélőleg - a reformációban látta a liberalizmus legkorábbi ősét. A kapcsolat tartósnak bizonyult. Jóllehet a protestantizmus és a liberalizmus egyaránt jelentékeny változásokon ment át, a reformációtól folytonos három egyház valamelyikéhez tartozó, magát öntudatos protestánsnak valló értelmiségiek többsége mindmáig gondolkodása részeként tartja számon a liberalizmust. Őszintén mérlegelve, valószínűnek látszik, hogy gondolatok, eszmetöredékek, műveltségi emlékek, változó eredetű tradíciók átláthatatlan és kibogozhatatlan szövevényét fedi az azonosságtudatnak ez az eleme, nem is szólva bizonytalanságáról és pontatlanságáról. Tisztázása ugyanúgy feladat, mint a műalkotásokban, kulturális programokban, nevelési-oktatási elképzelésekben is jelentkező liberális protestantizmus mibenlétének vizsgálata. Sok a tisztáznivaló a protestantizmus és a szocializmus kapcsolatában is. A szó konkrét, politikára és pártokra vonatkozó jelentésváltozatait kikerülve, itt csupán a „klasszikusának minősíthető eszmekörre gondolunk. Szabó Dezső 1913-ban a süllyedni látszó magyar protestantizmusnak a szocializmust ajánlotta mentőövül. Az ötlet képtelen és körvonalazatlan volt, belőle legfeljebb a keresztényszocializmus valósulhatott volna meg, de nem került sor rá, ami nemcsak a politikai eszmetörténetben, hanem a kulturális területen is hiányt jelez. Ezzel kapcsolatban föl ül vizsgálatra szorul az elmúlt félévszázadban a református egyházban olykor elhangzó önértékelés, miszerint az egyház mindig szegény volt és érzékeny a szociális állapotokra. Az állítás első fele igaz volt és maradt, a második azt jelenti, hogy mindig működött a gyülekezetek és a lelkészek között az egymást katasztrófák, építkezések, családi nyomorúságok
