Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Laborczi Géza: A Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola kálváriája Naplószerű töprengés

dél-amerikai katolikus egyházban keletkezett „felszabadítás teológia" sok szempont­ból vitatható. Abban azonban szerintem igaza van, hogy az ember a maga bűnös természetéből adódóan a társadalmi együttélésben is „bűnös struktúrákat" hoz létre. A keresztény közösség feladata ezekre rámutatni és ezek megszüntetéséért lehetősé­gei szerint mindent megtenni. Az a típusú irgalom ez, amit Jézus a samaritánusról mondott: „meglátta, megszánta, odament, bekötözte a sebeket". 1996. szeptember 1-től Evangélikus Altalános Iskola működik városunkban. Hiszem, hogy Isten aján­dékaként és provokációjaként... Az eddig tapasztalatok alapján úgy látom: tanárokban és diákokban is megmaradt az őszinte párbeszédre való készség. Igen komoly ajándék ez. ORDASS LAJOS Mérhetetlen terhek súlya alatt Egyházunk minden időben Istentől parancsolt feladatának tekintette oktató és nevelő munká­ját. Mindannyian tudjuk, hogy a közelmúltban mennyire a támadások középpontjába kerültek a felekezeti iskolák. Olyannyira, hogy létük és megmaradásuk felett aggódtunk. Ha maga a kormányzat ismételten ki is jelentette, hogy az egyház iskoláihoz hozzányúlni nem szándéko­zik, mégis pártok és azok szószólói: a napilapok oly heves ostromot indítottak ellenük, hogy a közvélemény már erősen bizonytalankodott. Iskoláink megtartásáért mindenképpen síkraszálltunk. A jövőben is meg kell tennünk fennmaradásunk érdekében mindent. Büszkeségeink ezek az iskolák. Mert éppen azt a személyválogatás nélküli oktató és nevelő munkát végezték, amiért jövőnk érdekében ma mindenkinek küzdeni kell... Mikor egész nemzetünk az elnemzetlenítés ostroma alatt állott, magyarságunk lelke ezekben a felekezeti iskolákban merített életerőt s amikor a határvonalakon túl élő magyar kisebbségünk sorsát összeszorult szívvel figyeltük, az egyház igehirdető munkája mellett ezek a felekezeti iskolák adtak csak reménysugárt... Az állam polgárainak nemcsak az a kötelessége, hogy sok a közjavát célzó intézmény javára adózzék, hanem elvitathatatlan joga az is, hogy megmondja, hol és milyennek akarja látni a köz érdekében működő intézményeket. Már pedig kétségbevonhatatlan az a tény, hogy az elmúlt iskolai év végén és a folyó tanév elején történt iskolai beiratások alkalmával Magyar­ország lakossága a felekezeti oktatásnak és nevelésnek mindenütt e hazában bizalmat szava­zott. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyni igazságtalanság elkövetése nélkül nem lehet. (Püspöki jelentés, 1946. szeptember) In: Válogatott írások 119-120. (szerk: Szépfalusi I.) EPMSZ, Bern 1982.

Next

/
Thumbnails
Contents