Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Heltai János: Néhány gondolat XVI-XVII. századi protestáns iskolaügyünkről

egyházak által tudatosan és rendszeresen szervezett intézményi jellegű kereteket nyert. Melyek a perigrináció legfontosabb tanulságai számunkra? Először is az, hogy mindig a legfontosabb szellemi központok felé irányult. A XVI. század elején az Erasmus szellemében működő krakkói és bécsi egyetemeken megfordult diákoknak volt hatalmas szerepük a megindult szellemi, lelki erjedés megerősítésében, a reformáció mozgalmának előkészítésében, a reform eszmék terjesztésében. Krakkó és Bécs után Luther és Melanchthon együttmunkálkodásának évtizedeiben, és még utána is hosszú ideig Wittenberg a fő úticél. Majd a reformáció polarizálódásának előrehaladásával megnőtt az érdeklődés más német egyetemek, főként Strasbourg és a kálvinista Heidelberg iránt. Majd, mikor a kontinens szellemi életének fő pezsdítő erejévé a németalföldi és angliai események váltak, a holland egyetemek Amszterdam, Leyden, Utrecht gyakorolták a legnagyobb vonzást, de sokan hajóztak át Angliába is. A más országokban tanuló diákokat nem az „önmegvalósítás", az egyéni karrier vágya vezérelte. A kor szokásainak megfelelően az azonos nemzethez tartozók közösségeket alkottak az egyes egyetemeken. Ezek a közösségek intézték, illetve segítették a gyakorlati élet megszervezését: szállás, étkezés és hasonló ügyek elrendezését. De főként intellektuális és lelki, igen gyakran bibliaolvasói, istentiszteleti közösséget is jelentettek. Egy pillanatra sem felejtkezhetett el a perigrináló arról, hogy feladattal, sőt küldetéssel érkezett tanulmányai színterére. Megjegyezzük, hogy nemcsak a protestáns egyetemeken volt ez így. Árómai Collegium Germanico-Hungaricum lakói is épp ilyen közösséget képeztek. A peregrináció egyéb tanulságai már átvezetnek a további kiemelkedő elvekhez, gondolatokhoz. Aperigrinációból hazatértek kötelesek voltak a tanulmányaik költségeit viselő közösség (többnyire egy-egy város, sőt falu kommunitása, egy-egy jobbmódú polgár vagy nemes, természetesen nem ritkán egy-egy arisztokrata, vagy maga az erdélyi fejedelem) által fenntartott iskolákban szolgálni egy-két, néha több évig is. Ezt a gyakorlatot tekinthetjük a protestáns iskolaügy területi elvének. Az ország egész területén igen nagy számban alakultak ki a középkor végi városi vagy káptalani iskolák folytatásaként humanista típusú iskolák, amelyekben alapos grammatikai és poétikai jártasságot, a latin klasszikusok ismeretét, magasszintű retorikai, s esetleg filozófiai tudást lehetett elsajátítani. Ezekben - a mai középiskolával egyenértékűnek tekinthető intézményekben - sokszor egy-egy külföldön tanult rektor irányításával folyt a munka, vagyis olyan személy vezette ezeket az iskolákat, aki az európai kultúra, tudományosság kútfőiből frissen merített, s nem ritkán ismertséget, helyet szerzett magának az európai szellemi elitben is. Természetesen jónéhány intézmény felülemelkedett a középiskolai nívón. Az úgynevezett kollégiumi típusú iskolákban már alapos filozófiai és teológiai képzés is folyt. Ezek a korszak főiskolái. Sokkal magasabb volt ezek száma, mint amennyiről a közvéleménynek tudomása van. Brassó, Kassa, Eperjes, Bártfa, Késmárk, Besztercebánya, Bán, Rózsahegy, Trencsén, Sopron iskolái azok az evangélikus intézmények, amelyekben tartottak főiskolai színvonalú képzésről tanúskodó disputációkat, azaz nyilvános vitákat, többnyire teológiai, jogi, de nem ritkán filozófiai, sőt natúrfilozófiai, vagyi természettudományi témákról, kérdésekről. Nagyon határozottan mutatkozik meg a területi elv például a református kollégiumok elhelyezkedésében. Jól megragadhatók azok a tudoatos törekvések, amelyek arra irányultak, hogy valamennyi református egyházkerületben működjék egy-egy, esetleg két-három ilyen intézmény. A Felső-Duna mellékén Nagyszombat és Koma-