Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Heltai János: Néhány gondolat XVI-XVII. századi protestáns iskolaügyünkről

HELTAI JÁNOS Néhány gondolat XVI-XVII. századi protestáns iskolaügyünkről A bölcsnek elméje értelmesen igazolja az ő száját és az ő ajkain a tudományt (Példabeszédek 16:23) A protestáns iskolaügy Magyarországon a reformáció évszázadaiban - beláthatatlan nagyságú kutatási terület. Beláthatatlanul gazdag mondanivalót is kínál. Már csak ezért sem volna lehetséges néhány száz sorban a maga teljességében bemutatni. De lehetetlen volna ez azért is, mert a szerző' - ha a témának egyik-másik részterületével foglalkozott is kicsit mélyebben - nem tekinthető' az egész kérdéskör szakértőjének, specialistájának. Ha ennek ellenére vállalkozott arra a feladatra, hogy ír a kérdésről, két dolgot tehet. Vagy megpróbálkozik egy filológiai részprobléma teljes körüljárásával, vagy megkísérel néhány általa fontosnak tartott tendenciát, tanulságot mintegy madártávlatból megmutatni. Most ez utóbbi utat választottam. Négy olyan jellegzetességét próbálom meg felvillantani a hazai protestantizmus XVI- XVII. századi iskolaügyének, amely reményeim szerint általános képet is ad róla, ugyanakkor a mára nézve is tanulságokkal szolgálhat. A legfontosabb talán az, ami a mottóul választott bölcs mondásban, példabeszédben is áll. Világos a tanulás, az iskola célja: bölccsé és ékesen szólóvá nevelni az embert. A bölcsesség pedig Isten és a Biblia minél mélyebb ismeretét foglalja magában. A kor tudományossága is az egyetemes Bibliatudományban összegzó'dik. A Szentírás egyre mélyebb megértését szolgálja minden, éppen e cél érdekében kibontakozó részdiszciplina, történeti és természeti egyaránt. Isten szava az ige pedig a Bibliában emberi nyelven szól a hívekhez. Ezért az iskolai képzés elsősorban nyelvi képzés. Ahumanizmus szellemiségéből kiindulva a latin nyelv klasszikusainak nyelvhasználatát eszménynek teintve, imitálva az elsősorbani cél az eloquentia, az ékesszólás elsajátítása. De nem állnak meg a puszta humanista céloknál. Az eloquentia csak akkor igazi érték, ha a lélek javát szolgálja, ha etosszal telített, ha az út végén a sapiens atque eloquens pietas, a bölcs és ékesszóló kegyesség áll. Aki idáig eljutott, annak elméje értelmesen igazgatja az ő száját, és az ő ajkain öregbíti a tudományt. Ez az általános lelki, etikai alapja a protestáns iskolaszervezés, iskolaügy lendületének, sikerességének Magyarországon is. Merthogy „sikertörténetről" van szó, az kétségtelen. Miben állnak ennek a sikernek azok az elemei, amelyeket most fontosnak látszik sorra venni? Elsőként említem a perigrinációt, a külföldi egyetemek látogatását. Ez a leghatékonyabb eszköze, legbiztosabb jele annak, amiről manapság annyi szó esik: Európához való tartozásunknak. Magyarországon a tárgyalt időszak végefeléig egyetem nem lévén, a legmagasabb képzettségre vágyó és a legmagasabb képzettségre alkalmas diákok külföldön fejezték be tanulmányaikat. Természetesen nem a reformációval indult ez a folyamat, hiszen az egyetemek kialakulásától kezdve a középkorban is egyre erősödő törekvés ez. A reformáció korában fejlődött azonban valóban tömegeket érintő mozgalommá. A XVI-XVII. század fordulójára pedig az