Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Szelényi Iván: Kapitalisták nélküli kapitalizmus
kodó bürokratikus rend legitimitása a karizmatikus vezető halálával gyengének bizonyult, s ezért az egykori sztálini bürokrácia kutatni kezdett a legitimáció új formái után. A hruscsovi korszak legkézenfekvőbb megoldása az volt, hogy a rendszer a tudományos racionalitással próbálta igazolni magát; vagyis, hogy az uralkodó bürokratikus rend nyissa meg sorait az értelmiség, különösképpen annak technokratikus rétegei felé. Könyvemben azt állítottam, hogy a hatvanas évek során a bürokrácia valóban „nyitott" ily módon, s a reformértelmiség nem is hagyta ezt a nyitást válasz nélkül. Tudományos szocializmus, a tudományos-technikai forradalom, az emberarcú szocializmus, a sztálinista kontraszelekció megszüntetése, a megfelelő embereknek a megfelelő helyre történő kinevezése voltak azok az ideológiai premisszák, melyek az értelmiség széles köreit megnyerték a „nagy reform" eszméjének. A hatvanas évek során a bürokraták egyeduralma gyengült, s nőtt a technokraták szerepe, ennyiben volt az értelmiség „útban az osztályhatalomhoz". A bürokratikus uralkodó rend azonban két vasat tartott egyszerre a tűzben. Az értelmiséggel való kiegyezés, a szocializmus egy technokratikus modelljének a megvalósítása a bürokrácia és a társadalom közötti kiegyezésnek csupán egyik stratégiája volt. A másik stratégia inkább az alacsonyabb rétegek, különösképpen a munkásság és a parasztság felé nyitott. A bürokrácia számára az értelmiséggel való hatalommegosztás alternatívájának a munkások és a parasztok piaci tevékenységét engedő koncessziók tűntek. „Kettős kompromisszumról" volt szó tehát, mely során a bürokrácia egyrészt az értelmiség, másrészt a munkások-parasztok felé nyitott. Az első lényege a szocialista kontraszelekció enyhítése, jól képzett szakemberek kinevezése fontos pozíciókba, s a kultúrpolitika bizonyosfokú liberalizációja volt; a második fő intézményévé az úgynevezett második gazdaság vált. 1968 után a bürokratikus uralkodó rend reformkészsége igencsak megingott. Az uralkodó rend belsőleg differenciálódott, szétszakadt egy „régi gárdára" és egy „új elitre", vagy „új technokráciára". Míg az új elit folytatni szerette volna a reformfolyamatot s az értelmiséggel éppen kiépülő szövetségi politikát, a „régi gárda" ellenállt. A harmadik út? című könyvem erről szól. A nyolcvanas évek elejére már én is megértettem, hogy az értelmiség és a bürokrácia összefonódására épülő értelmiségi hatalmi projekt megbukott. Az értelmiség Csehszlovákiában már 1968-ban, Magyarországon és Lengyelországban a hetvenes évek közepére-végére úgy ítélte meg, hogy a bürokratikus rend nem fogja megosztani hatalmát vele, a rendszernek belső, a pártonbelüli reformja reménytelen. Az ellenzéki értelmiségi elit egyre nagyobb számban vállalja a rendszerrel való konfrontációt, s a nyolcvanas évek közepére, de 1988-ra már feltétlenül leszámolt az emberarcú szocializmusnak vagy a szocializmus és kapitalizmus közötti esetleges valamilyen harmadik útnak a gondolatával. Ideáljává 1988-1989-re a liberális kapitalista piacgazdaság vált. A nyolcvanas évek elején azonban úgy tűnt, hogy a bürokratikus uralkodó elit a második gazdaságban történő nyitással egy olyan stratégiát talált, mely működőképes alternatívája az értelmiséggel való hatalom-megosztásának. Főként Magyarországon úgy tűnt, az uralkodó elit mintegy megegyezett a társadalommal: az uralkodó rend megtartja politikai monopóliumát, s cserébe megengedi a gazdaságban a családi üzemből építkező magángazdaságok kiépítését. Megindult az a folyamat, amit „szocialista polgárosodásnak" neveztem. Ez nem kis mértékben az államszocializmus idején félbeszakított s most újonnan beinduló polgárosodási folyamat volt, mely főként a korábbi kisvállalkozói családból származók számára bizonyult kívánatos és lehetséges mobilitási útnak. Ennek alapján jutottam arra a következtetésre, hogy megkezdődött a társadalmi terek visszarendeződése, egy a szocializmust megelőző, analóg, kettős társadalmi struktúrához. Míg a két világháború között a domináns félfeudális rendi szerkezetet
