Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Nagy László: Beszélgetés László Gyulával
például Mozartot hallgatom, úgy hallgatom, mint a magamét. Igen, az enyém is. Hallgatom Bartókot, mint a magamét. Tényleg az enyém is. Bartókot más is úgy hallgatja, mintha az övé lenne. így jutunk el oda, ahol nincs alapvető különbség köztünk és a többiek között. Talán csak a nyelv és a történelmi hagyomány, ami azonban inkább az iskolázottság kérdése. Professzor úrnak a kettős honfoglalásról szóló feltevése meghatározó. Sokak gondolkodásába épült be, akkor is, ha vannak, akik nem fogadják el. Hogyan alakult ki ez a teória? Az egyik volt, később a Szovjetunióban tovább tanuló hallgatóm azt írta: hogy amint tudjuk, a kettős honfoglalás politikai meggondolásból született. Ez gyalázatos hazugság. Én azért fogalmaztam meg, mert rábukkantam bizonyos dolgokra, amik ezt a megfogalmazást szinte megkövetelték, de akkor is úgy mondtam, mint feltevést. A kettős honfoglalás semmit nem változtat azon a képen, amit most ünneplünk. Árpád 1100 éves honfoglalását. Csupán annyit, hogy amikor Árpád és társai elfoglalták a Kárpát-medencét, akkor itt magyarul beszélő elég nagy népességet is találtak. Tehát nemcsak magyarokat. Ez lenne az első honfoglalásnak a tanítása. Miből származik? Egy véletlen vezetett rá engem erre az útra. Meg kellett volna írnom a népvándorlás és a honfoglalás korának történetét. Könnyedén vállaltam, hiszen a kollégák összegyűjtötték már a hun leleteket, a germán, az avar, a szláv, a magyar leleteket. Szóval térképek voltak előttünk, amik bemutatták az egykori népességet. Gondoltam, hogy könnyen megírom. Igenám, de ha az ember valamit ír, akkor minden szavának, minden árnyalatának aranyfedezete kell, hogy legyen. Nem intézhetjük el úgy a dolgokat, hogy előttem már megírták, tehát így volt. Nem, nem. Azok is emberek voltak, én is az vagyok. Tehát tévedhetünk. Nem lehet hivatkozni másra, csak az elérhető legrégibb forrásra. Elővettem hát a forrásokat s csodák csodájára jónéhány ellentmondást találtam bennük. Akutatók nagyjából ismerték őket, de egyértelművé akarták tenni a különböző értelmű forrásokat, és az egyik vagy a másik mellett döntöttek. A többit elhanyagolták. Ezt nem szabad. Tudomásul kell venni, hogy mindannak, amit régen írtak, valóságértéke lehet, legfeljebb nem ugyanazokra a dolgokra vonatkoznak, ha ellentmondanak egymásnak. Tehát nem szabad az ilyen ellentmondásokat lesöpörni az asztalról! Nos ilyen ellentmondásokat találtam például a legköztudottabb dologban, a magyar törzsek kérdésében. Amit valamennyien tudunk: hét törzs volt, meg is őrződtek faluneveinkben. Megyer, Kér, Keszi, Kürt, Gyarmat, stb. Honnan tudjuk ezt? A magyar krónikákból? Nem. A magyar krónikák egy szót sem szólnak törzseinkről. Ezt Konstantinusz császár, a Bíborbanszületett jegyezte föl úgy ötven évvel a honfoglalás után, hogy „a minap nálam járt Bulcsú és Tormás." Úgy írja, mintha itt ülnének és úgy beszélgetnének. Nyilván tőlük hallotta azt, amit rólunk tudott. Amellett a császári levéltárból, amelyik a hadvezérek, postamesterek, kereskedők, kémek jelentéseit csodálatos gazdagsággal ötvözte. Nos tehát ő tudott a hét törzsről, ugyanakkor a krónikák nem. Az egész kérdést még bonyolítja az, hogy Csallány Dezső barátom, a kiváló régész, akivel sokat vitatkoztunk, de a munkásságát becsülöm, megvizsgálta, hogy a törzsneves helységeink körül milyen fajta régészeti emlékek vannak. Magyarok-e vagy avarok? Csak avart talált, magyart semmit. Én meg kiderítettem, hogy a késő avarokat onugoroknak hívták. Áz onugor birodalom egyik törzseként nyilván az onugor Kagánnak egyik fia vezette ide őket. Az onugor Kagán pedig Attila leszármazottja volt, vagy legalábbis a hun fejedelmek leszármazottja. Tehát így került az Árpádokhoz is az Attila hagyomány.
