Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Fabiny Tamás: A názáreti testvér keresése Zsidó szerzők Jézus-könyvei

történész, aki hallatlan biztonsággal kezeli forrásait; Flusser teológus, aki zsidó és keresztény szemelvényeket egyforma nyitottsággal elemez. Utóbbiakat elsősorban redakciótörténeti kiindulással; Vermes már könyve alcímében is tudatosan történésznek vallja magát, de művében legalább annyira nyelvészként is bemutatkozik; a diplomáciától a filozófiáig sok területen otthonosan mozgó Lapidét művei alapján elsősorban publicistának lehet tekinteni, aki a bibliai forrásokat elsősorban hatástörténeti szempontból vizsgálja. Talán az eltérő szándékból és különböző műfajokból következik, hogy meglepően ritkán hivatkozik egymásra a négy szerző. Ez azonban a zsidó Jézus-kutatás sokszínűségét is mutatja. Valamennyien építenek viszont századunk protestáns Újszövetség-kutatásának eredményeire. A történet-kritikai szemléletet Vermes teszi leginkább magáévá: a történeti Jézus és a kérügmatikus Krisztus bultmanni szétválasztása mintegy kapóra jön számára, hogy történészként szigorúan a földi Jézus működésére összpontosítson. Ennek jegyében - trilógiája harmadik részében is - ismételten hangsúlyozta, hogy a Niceai Hitvallás túlnyomó része már nem Jézus eredeti zsidó világát, hanem egy más kultúrkör, a hellenizmus szóhasználatát és filozófiáját tükrözi.

13 Vermes ezen a téren Kláusnert követi, aki a Jézus temetéséről szóló elemzését ezzel a mondattal zárja: „Ezzel befejeződik Jézus élettörténete és megkezdődik a kereszténység története."

14 A történet-kritikai módszert kevésbé érvényesíti Flusser, aki - paradox módon - sok keresztény teológussal szemben védi meg az evangéliumok megbízhatóságát, hangsúlyozva, hogy „a Jézusról szóló őskeresztény híradások nem annyira megbízhatatlanok, ahogy azt ma gyakran feltételezik. [...] A szinoptikus evangéliumokban ábrázolt Jézus a történeti Jézus, nem pedig a »kerügmatikus Krisztus.«"

15 Mi az oka és a célja a zsidóság megélénkült érdeklődésének Jézus iránt? Módszertanilag Lapide úgy legitimálja ezt a kutatást, hogy ha a keresztény tudósok évszázadok óta foglalkoznak a héber Biblia kutatásával, akkor az Újszövetség zsidó kutatói is közreműködhetnek a földi Jézus mai kutatásában.

16 Ez azonban csak a keret. Tartalmilag e kutatás célja kettős. Egyrészt azt igyekeznek kimutatni, hogy az egyházban az évszázadok során kialakult Jézus-kép sokkal inkább annak a Pál apostolhoz köthető, hellenizálódásnak a vonásait mutatja, amely alapvetően és önkényesen eltért a zsidó hitvilágtól. A zsidó - elsősorban galileai - környezet aprólékos és színes megrajzolása arra szolgál ezért, hogy a Názáretit visszahelyezzék oda, saját világába. A másik cél nem ilyen erőteljesen, hanem sokkal szelídebben fogalmazódik meg: Jézust, Izrael tékozló fiát - szeretnék hazavezetni a zsidóságba. Klausner történeti, Vermes elsősorban nyelvi, Flusser pedig teológiai érvekkel igyekszik kimutatni azt, amit Lapide tézisszerűen fogalmaz meg: Izrael népe nem utasította el Jézust (csak egy szűk, vezető réteg, amely nem tarthatott igényt a választott nép képviseletére), valamint Jézus sem vetette el soha az ő népét. Ezeket a téziseket pedig a keresztény teológus, Luz is elfogadja, elismerve, hogy Jézus nemcsak életében vallotta, hogy ő elsősorban Izrael népének elveszett juhaihoz küldetett, de zsidóságát, mindhalálig meg is tartotta. A pogányok felé való nyitás már elsősorban Pál apostolnak köszönhető. A zsidó-keresztény és pogány-keresztény szembenállás fájdalmasságával együtt hasznosnak tekintheti a zsidóság a keresztényeknek ezt a nyitását, hiszen ezáltal a pogány világgal ismertették meg Izrael Istenét. 13 Vermes, i. m., 21. 14 Klausner, i. m., 313. 15 Flusser, i. m., 4-5. 16 Lapide/Luz, i. m., 22.