Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

ban 56 egyház, felekezet, vallási közösség kérte bírósági nyilvántartását. Ebben a vallási pluralizmusban az egyház és a teológia sajátos öröksége, rábízott kincse a Krisztusról szóló evangélium, a mindenkihez szóló igazság - hangsúlyozza a „minden vallásnak igaza van" felfogással vitatkozó dolgozatíró. Két tanulmány is foglalkozik Luthernek Erasmus-szal vitatkozó, legnagyobb teológiai mélységekbe ereszkedő művével. A szolga akarat-ról szólóval. Ez a nem könnyű olvasmány dialektikus, de magas hőfokú feszültségében eggyé váló igazságot hirdet. Luther rámutat: Isten munkálja a bűnös megtérését és megmentését éppúgy, mint megkeményítését. Hogy kiben melyik művét valósítja meg e kettő közül, az az ő kiválasztásán múlik. „Isten ébreszti az emberekben a rosszat" mondja ki merészen a reformátor. De nekünk bele kell kapaszkodnunk hittel irgalmas kegyelmének az evangéliumába, örömhírébe. „Huszadik századi hasonlattal élve - fejezi be a tanulmányíró - Luther számára a hit az az egyetlen lehetséges képernyő vagy vetítővászon, amin az Isten hiteles képe, igazi arca kirajzolódhat" (185.). A kiragadott szemelvényekből is tükröződik, amit az egész könyv árnyaltabban láttat, hogy a mai teológiai helyzet egyházunkban jobb, mint amit a közelmúlt évtizedeinek alagútja után gondolhattunk. Az egyes dolgozatok értéke különböző, az összkép azonban pozitív. A lelkészi kar többsége a „csendesek" táborába tartozott a pártállam idején. (Schulek Tibor fordította így az egyik héber kifejezést az ószövetségi zsoltárokból: „a föld csendesen élői". Lásd Veöreös Imre: A harmadik egyházi út. Bp. 1990. 74-75.) Többen foglalkozhattak akkor teológiával, mint akik öncenzúrával publikáltak. Sokan a teológiai kutatást dolgozószobájukba temetkezve végezték, még a külföldről postán érkező irodalmat is megszűrték vagy elkobozták a határon. A könyv tükre megmutatja, milyen teológiai témákkal foglalkozott az utóbbi években a 28 szerző. A dolgozatok tárgya változatos képet nyújt. A felhasznált irodalom lajstroma is sokat elárul, főképpen ott, ahol a tájékozott olvasó észreveszi, nemcsak felsorolt, hanem fel is dolgozott teológiai művekről van szó. Örvendetes, hogy néhai Groó Gyula gyakorlati teológiai tanárt több jegyzet is említi. Sajnálatos, de az elmúlt évtizedek hazai egyházi légköréből érthető, hogy a 20. század legnagyobb protestáns teológusa, Paul Tillich, alig szerepel kútforrásként. Ugyanígy az evangélikus Észak, a lundi teológia sem. A tükörképet vizsgálva azt is nyomban láthatjuk, hogy - egy bekezdést kivéve (154.) — az egyházunkban hivatalossá és kötelezővé tett úgynevezett diakóniai teológia a hatalomváltozással egyidőben, észrevétlenül megszűnt. Míg létezett, színből sokan, szívből valószínűleg igen kevesen vallották. Felette kritikát gyakorolni idehaza nem lehetett. Jó tájékozódási pontnak sem volt számítható. Teológiai elemzését és abszurd voltának felmutatását Vájta Vilmos elvégezte az emigrációban. Egyesek által nyilván az egyház tévesen felfogott politikai érdekéből művelt, látszólag biblikus alapokra helyezett teológia immár lehet teológia- és egyháztörténeti kutatás tárgya. Megmaradt nyomában a mély újszövetségi fogalom: diakónia, szolgálat. Ennek jegyében szerkesztettem a Diakónia értelmiségi folyóiratot. Az egyház vezető püspökének saját írásain kívül nem kapott hangot ez a szinte tévtanításnak mondható gondolati rendszer. A mai fiatalok korlátok nélkül írhatnak. A kötet legfiatalabb lelkészszerzője korunk szellemi áramlatai közepette vizsgálja a kereszténységet: hol állunk? A teológiai önvizsgálat leleplezi számos előítéletünket. „Egy előítéletünket azonban feltétlenül vállalnunk kell. Mi még hiszünk abban, hogy létezik igazság, amely [...] a valóságra utal. [...] maga ez a megtartó valóság akarja közölni magát, akar találkozni velünk. Meg kell hát jelölnünk azt az igazságminimumot, amely kifejezi munkánk tartalmi kiindulópontját. Ezt legszívesebben így fogalmaznám meg: Hisszük, hogy a Názáreti története értünk történt" (199200.). Prőhle Károly 38 éves aktív tanári idején és nyugdíjasán folytatódó előadói munkájával megszámlálhatatlan szellemi, lelki ajándékot adott tanítványainak. Mindebből valami visszasugárzik rá e kötetből. Megrendülten vette át az emlékkönyvet 85. születésnapján a Teológiai Akadémia rektorától. Veöreös Imre