Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
IV. Szemle
Szemle 211 barokk kori történetét mutatja be a téma egyik legjobb ismerője, Medgyesy S. Norbert szerzőségében. (Ebben az esetben nemcsak a szerző, hanem az irodalomtörténeti szakirodalom bősége kárpótolhatja az olvasót.) A 20. századdal foglalkozó tanulmányokban végig nyomon követhető Sík Sándor központi szerepe. A Csónakházba lépve, a cserkészet esetében sincs ez másként. Ez lett az a tevékenység, amely a piaristák évszázados iskolai és természet(tudomány)i oktatását egészen új formában tudta összekapcsolni a helyes hitgyakorlásra történő neveléssel, hiszen mindhármat azonos súllyal foglalta magába. Koltai András tanulmánya a budapesti pia rista cserkészcsapat első éveiről (1913–1919) épp a kezdeteket idézi fel. Sík másodikos osztályában a 12 éves fiúk maguk kérték egy közösen megfogalmazott levélben, hogy osztályfőnökük legyen pártfogójuk és oltalmazójuk a kirándulásokon, amíg meg nem edződnek, ő pedig élére állt a kezdeményezésnek és lefektette a budapesti gimnázium cserkészcsapatának alapjait, majd a hazai cserkészetnek is évtizedeken át fontos alakja maradt. A cserkészet iránti érdeklődés nem lankadt a világháború alatt sem, sőt, ek koriban bővült ki a vízicserkészettel: előbb csak tóparti táborokkal, majd 1918-tól Balatonszemesen a vízi sportok gyakorlásával. Ez utóbbinak végül önálló hagyománya lett. Kovács Mihály Piarista diákok a Balatonon című posztumusz tanulmányából kiderül: a tenger nélkül maradt csonka Ma gyarország 1927-ben, a Dániai Tengericserkész Világtalálkozón a hazánkat képviselő pesti piarista csapattal még a fődíjat is elhozta. A balatoni cserkészettől az iskolaévben, négy fal között sem kellett elszakadni: az 1958/1959-es tanév során Kovács Mihály a Mikszáth Kálmán téri épület fizikatermében diákok bevonásával megépítette az első piarista vitorlást, a Vándordiákot – amit utóbb még két másik , a Jóbarát és a Fiastyúk követett. Izgalmas, és a „kívülállók” – világiak és nem piarista diákok – számára is derűs színfolt a szerzetesi humort bemutató fejezet, a Társalgó . Koltai András tanulmánya a rekreáción túl az anekdoták, karikatúrák és tréfás versek világába kalauzol: az írás még azok számára is szórakoztató és rokonszenves, akik a megénekelt „hősöket” e fonák oldal felől ismerik meg. A generációkon átívelő és a piarista öregdiákok között metanyelvként továbbélő poénok, az anekdoták szállóigévé váló csattanói évtizedeken át elkísérik beszélőiket, erősítve az alma mater élményéhez kötődő összetartozás-tudatot. A Rajzterem korábban már ismertetett építészeti stúdiumainak foly tatása a Tervtár , a piarista örökség leglátványosabb elemeit, az építészetet felvonultató fejezet. Élén Bara Júlia tanulmánya tekinti át a 17–18. századi magyarországi piarista templomépítészet jellegzetességeit. Kiderül belőle,
