Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
IV. Szemle
206 Szemle Az iskolai mélyébe lépve képzeletbeli utunk a különböző tantárgyak oktatási helyiségeivel folytatódik: Fizika szertár, Természetrajzi szertár, Tör ténelmi tár. Koltai András tanulmánya a magyarországi, Görbe Lászlóé pedig speciálisan a budapesti gimnázium természettudományos oktatását mutatja be. Utóbbi a tankönyvírás jelentőségére is kitér, megemlítve, hogy a ma használt természettudományos műszók és matematikai fogalmak 60–70 százalékát ezek az egykori piarista tankönyvírók alkották meg magyar nyelven. Nem kevésbé fontos és innovatív, hogy már az 1950-es évek végén (!) kibernetikai szakkör működött a pesti gimnáziumban, gyakor latilag a programozás alapjaival. A haladás iránti fogékonyságnak köszönhető, hogy a piarista rendnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a nyugati szellemi áramlatokat az oktatás részévé téve képesek voltak (ha megállítani nem is, de) lassítani a vasfüggöny miatt elkerülhetetlen szellemi lemaradást Nyugat-Európához képest. Szabó Gábor István a biológia piarista felfedezőit tekinti át, akik saját tudományukban szintén a kor szak elismert tudósai voltak. A Történelmi tárba lépve pedig Forgó András veszi sorra a magyarországi piarista történetírókat, de túllép az ismert Dezericzky Ince – Csaplár Benedek – Takáts Sándor tengelyen, és más piarista szerzőkre is ráirányítja a figyelmet. Az áttekintésből világos: a piarista történetírók minden korszakban formálták a történelemről alkotott képet, többek között a magyar őstörténet reformkori irodalomból ismert toposzaival, amelyeket Szörényi László kutatásai vezettek vissza a jezsuita és piarista iskoladrámákig. Sokszoros rendi önreflexió süt át Szekér Barnabás historiográfiai tanulmányán, aki a magyarországi piarista rend történetírás történetét ismerteti – maga is egykori piarista diákként és a Piarista Levéltár munkatársaként. A tanulmány megmutatja a rendi önértelmezés alakulását, amelynek egyik fordulópontja – és a katalógus címében is jelzett reláció: a rend és a magyarországi művelődés kapcsolata szempontjából kiemelkedően fontos – Csaplár Benedek munkája, aki „a rendtörténetet a nemzeti nyelv és irodalom történetének nézőpontjával kapcsolta össze” (I. 310.). A szerzetesi élettől elválaszthatatlan a lelkipásztori munka, ez még akkor is így van, ha a közösség deklaráltan tanítórend. Ezért is fontos a Sekrestye fejezetben Siptár Dániel tanulmánya a barokk kori pasztorációról: látképet ad a rend magaskultúrán és iskolán kívüli beágyazottságáról. A piarista lelkipásztori munka Siptár tanulmánya alapján a barokk kor jellegzetességeit hordja magán. A szerzetesek kivették a részüket a társadalom minden nagyobb csoportjának szolgálatából, ennek klasszikus, bevett útjait járva plé-
