Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
I. Közlemények
18 Takács László re visszatér a csónakhoz és ott találja nagy szomorúságba süppedt társait. Tudakolva bánatuk okát, kiderül, hogy előző éjjel mindenüket ellopták, amit csak a csónakban hagytak, és azt az aranyat is elvitték a tolvajok, amelyet még nem osztottak szét a szegények közt. Ennek hallatán visszamegy a boldog hitvalló sírjához, s felpanaszolja, hogy nem azért virrasztott őrködve a sírjánál, hogy ő hagyja megkárosítani őt és a testvéreit. Egy perc sem telik el, és azok, akik az aranyat tartalmazó ládikát ellopták, a testüket érő ostorcsapások miatt elkezdtek kiabálni és megmondták, hogy ezen meg azon a helyen vannak elrejtve az aranyak. Amint meghallják ezt, a társai mind szaladnak és megtalálnak mindent, amit elloptak, Isten emberét pedig kérlelik, hogy bocsássa meg ennek a nagy gaztettnek a bűnét. Ez a csoda nagy félelmet kelt mindenkiben, hogy azután, aki csak hallotta ezt, mintha Isten szentjének mindene szent lenne, nem merték megérinteni. Leuparius így aztán minden szükségessel ellátta és búcsút mondott Isten emberének.” 23 A Leuparius püspöknél elköltött ebéd után Columbanus keserűen szembesült azzal, hogy ellopták az alamizsnának szánt pénzüket, s emiatt a rá jellemző keresetlen módon szemrehányást tesz Szent Mártonnak. Tours egykori szent püspöke azonban egészen különleges módon mutatja meg erejét: kínok törnek a tolvajokra, akik a fájdalom hatására bevallják és megbánják bűnüket. Fél szemmel az ír néphagyományban élő Szent Már tonra pillantva egyértelmű, hogy Columbanus annak a védő-óvó közbeavatkozásnak az elmaradását és kudarcát veti a szent szemére, amely oly hangsúlyos eleme az ír kultusznak. Ugyanakkor e történetben Bobbiói Ionas tollán már két szent ereje feszül egymásnak: Szent Mártoné és a szent püspök közbenjárását kikényszerítő Szent Columbanusé. Bár az események kedvező fordulata megemeli Szent Márton tekintélyét, aki bebizonyítja, hogy továbbra is lehet számítani a védelmére, végső soron azonban Co lum banus az, akinek tekintélye tovább növekszik általa. Ahogy Ionas nyilvánvalóan monostora néhai alapító apátjára utalva fogalmaz: „Ez a csoda nagy félelmet kelt mindenkiben, hogy azután, aki csak hallotta ezt, mintha Isten szentjének mindene szent lenne, nem merték megérinteni.” 24 Ha mindezt Columbanus további sorsa felől értelmezzük, nyilvánvaló, hogy a Tours-ban történtek fordulópontot jelentenek elhatározása szempontjából. Mivel a Szent Márton kultuszhelyén történteknek, még ha sti lizáltan is, végső soron maga Columbanus vagy valamelyik őt kísérő szer zetestársa volt a forrása, aki révén mindez végül Ionas révén nyert irodalmi formát, föltételezhető, hogy maga a szent apát is kiemelt jelentőséget tu-23 Vitae Sanctorum Columbani , 202. 24 Uo.
