Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
II.Közlemények
96 Gyöngyössy Márton ezeket éppen úgy be lehet vonni a lelet értelmezésébe, mint a Velence környéki és a horvátországi leleteket. 11 Viszont az a tetszetős magyarázat, amit a lelet feldolgozói fogalmaztak meg, hogy tudniillik a magyar aranyak velencei közvetítéssel kerültek Katalóniába, nem elfogadható annak fényében, hogy a lelet kevesebb velencei aranydukátot tartalmazott, mint magyar aranyforintot. Az kétségtelen, hogy Velencébe nagyobb mennyiségben juthatott magyar pénz, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Velence kereskedelmi kapcsolataiban alapvetően saját aranypénzét, a zecchinó t részesítette előnyben. Firenze esetében pedig a preferált fizetőeszköz sokkal inkább a fiorino lehetett, mint a magyar aranypénz. A katalán külkereskedelemben Velence bizonyosan meghatározó sze repet játszott. A katalánok már a 13. században virágzó kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek a Földközi-tenger keleti térségének országaival, városaival, Velence és Genova pozícióit azonban nem tudták meggyengíteni, meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Szöveteket és korallt szállítottak keletre, fűszereket hoztak nyugatra. 12 A korábbi feltételezések szerint a 14. századra a katalán gazdaság válságba került, az újabb kutatások viszont rámutattak arra, hogy a 15. század második feléig igazi hanyatlás nem mutatható ki, bár a pestis, a háborús veszteségek és az időnként tapasztalható pénzügyi válság a kereskedelmet közvetlenül ugyan nem érintette, de az ahhoz szükséges anyagi eszközöket csökkentette. A háborúk és a kalózok már komolyabban veszélyeztették a kereskedelmi útvonalakat. Megtorpanás azonban a 15. század végéig nem mutatható ki. 13 Közvetlen katalán–magyar gazdasági kapcsolatokkal viszont nyilvánvalóan nem számolhatunk, a közvetítőként felmerült Velence esetében pedig nincs értelmes magyarázat arra, hogy a városállam nyugati kereskedelmében miért használta volna egy, Katalóniától távoli, északkeleti partnerének – katalánok számára kevéssé ismert – aranypénzét, ha annak minőségét a kortársak méltányolták is. A lelet belső arányai alapján pedig egyenesen az következne, hogy a katalán–velencei reláció valutája inkább a magyar aranyforint volt, hiszen az előkerült zecchinó k darabszáma alacsonyabb. A fentiek alapján tehát más magyarázatot kell keresnünk. Ha közvetlen gazdasági kapcsolat nem mutatható ki, akkor egyéb: poli tikai vagy családi kapcsolatokra kell következtetnünk. Talán a Sant 11 Huszár (1970–1972), 81. Hasonló jelentőségű az észak-itáliai vigevanói lelet, amelynek ma gyar része Hunyadi Mátyás idejében zárul: Il tesoretto di Vigevano (1975). 12 Ferrer i Mallol (2009), 356–357. 13 Uo., 359–360.
