Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
IV.Szemle
228 Szemle Mielőtt a törzsszöveg bemutatását elkezdenénk, érdemes idézni a szerző gondolatait az egyháztörténet diszciplínájának alapvető történetszemléleti sajátosságairól: „az egyháztörténetet a történettudomány részterületeként értelmezzük. Van az egyháztörténetnek egy másik felfogása is, amely szerint az teológiai tudomány. (...) Munkámban megkíséreltem a világi felfogást érvényesíteni, nem feledkezve meg ugyanakkor arról, ahogyan az egyház magára tekint. Úgy vélem ugyanis, hogy aki az egyházat pusztán hatalmi tényezőként szemléli, amelyet érdekek mozgatnak, és nem vesz tudomást transzcendens, hitelvi irányultságáról, nem értheti meg teljesen vizsgálata tárgyát, mert csupán idegen, külső szempontokat alkalmaz.” Bár a monográfia Serédi hercegprímási tevékenységét dolgozza fel, ehhez elengedhetetlen azon a tényezők bemutatása, amelyek működését meghatározták. A Szapucsek György néven született hercegprímás több neves pap kortársához hasonlóan – például elődje, Csernoch János (Ján Černoch ), Bubnics Mihály (Michal Bubnič) rozsnyói püspök, Tomek Vince későbbi piarista generális vagy a papköltő Mécs (Martincsek) László – szlovák származású volt, velük ellentétben azonban teljesen magyar közegben nőtt fel a mátyusföldi Deá kiban. Származása több szempontból is rányomta bélyegét főpapi pályafutására. Egyrészt szülőföldjének elcsatolása a Serédit támogató Szent széknek egyfajta „ütőkártyát” jelentett a revansistarevizionista magyar kormányzattal szemben, másrészt szlovák felmenőit előszeretettel emlegette fel a csehszlovák nacionalista és antiklerikális propaganda. A falusi iparos (tetőfedő) fia – a korra jellemző társadalmi mobilizációs csatornán keresztül – a bencés rendben kezdte meg egyházi pályafutását. A kánonjogászként nemzetközi elismerésre szert tett Serédi már közvetlenül pappá szentelése után bekapcsolódott az Egyházi Törvénykönyv szerkesztésének munkájába. Növendékkorától esztergomi érseki kinevezéséig szinte folyamatosan, hosszabb rövidebb megszakításokkal Rómában tartózkodott. Korán kikerült tehát a magyarországi egyházi hierarchia viszonyrendszeréből, elmélyült egyházjogi kutatásai mellett komoly szentszéki kapcsolati hálót tudott kialakítani. A törvénykönyv jogforrásait köz lő Codicis Iuris Canonici Fontes első négy kötetét 1927 ig sikerült elkészítenie, majd hercegprímásként további öt kötetet jelentetett meg 1939ig. Nemzetközi tudományos elismertségét jelzi, hogy 1936ban az oxfordi egyetem – négyszáz év után az első bíborosként – díszdoktorává avatta (többek között Anthony Eden brit külügyminiszter, a későbbi minisz terelnök társaságában).
