Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
II. Közlemények
Gyöngyössy Márton Szentkultusz középkori pénzeinken Ikonográfiai adalék a magyar pénzverés történetéhez A pénzverés feltalálása óta az uralkodói reprezentáció egyik eszköze volt, a pénzérmén olyan felületet biztosítva a mindenkori hatalom számára, amelyen legfontosabb ideológiai üzeneteit megjelenítheti. Ennek a kommu nikációs formának a célcsoportja a pénzhasználók teljes köre, azaz az alattvalók és a pénzdarabbal kapcsolatba kerülő más hatalmak alattvalói. „Üzenetek” hordozójaként az érme egyaránt szolgálja a belső és a külső kommunikációt. Közel három évtizede foglalkoztatja a magyar numizmatikai kutatást, hogy egy szentábrázolással díszített magyar érem nem egyidőse a magyar államisággal. A 11. századi magyar aranypénzverés kérdésköre, cáfolata és az ebből kinőtt, elmérgesedett, folyamatos polémia során a szembenálló felek álláspontja többször is módosult, de közeledés nem tapasztalható.1 Egy évtizede újra olajat öntött a tűzre egy „felfedezés”. 2 Bármennyire is magával ragadó a lehetőség, hogy a szentkultusz már a legelső pénzeinken megjelent, a vita végleges lezárásáig kénytelenek vagyunk vizsgálódásainkat a 12. század második feléből származó tárgyi anyaggal kezdeni, mivel az első másfélszáz évből nem ismeretes olyan pénzérme, amely a szentkultusz kézzelfogható bizonyítékának tekinthető. 1 Szent István feltételezett aranypénzverésének legutolsó összefoglalása: Gedai (1999), to vábbi irodalma: Kovács (1997), 262–272. A 11. századi magyar aranypénzverés elméletét (pontosabban annak első változatát) Gedai István először nagydoktori értekezésében (1988) fogalmazta meg, lásd erről: Kovács (1997), 262. 2 Prohászka (2005). Néhány éve Ujszászi Róbert felvetette az aranypénzek III. Béla idejében történt kibocsátásának lehetőségét, azonban ezt ő maga sem érzi bizonyíthatónak: Ujszászi (2010), 71–74.
