Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)

IV. Szemle

Szemle 349

ze tesi hivatások válságáról. Valójában a kizárólag a nemesség soraiból jelölteket választó kolostorokon kívül a monostorok bőven válogathattak a jelentkezők közül annak ellenére, hogy a világ a középosztály – a szerzetesjelöltek derékhadát adó réteg – számára is egyre változatosabb érvé nyesülési lehetőséget kínált. A javuló higiéniás körülményeknek és a változatossá váló étkezési szokásoknak köszönhetően a testvérek átlagéletkora jelentősen nőtt a korábbi évtizedekhez képest, a tudományos élet presztízsének növekedése ugyanakkor átrendezte a szerzetesi élet napirendjét: a tudományok elkötelezett művelése ugyanis több időt igényelt, s ez a korábban bevett napirend és életviszonyok átalakulását vonta maga után. A szellemi élet sajátos igényei egyre inkább a közösségi imádság (pl. a matutinum) ellen hatottak, felébredt a szabadidő és a privátszféra iránti igény. A kávéházak világa – mely a felvilágosult elmék rendszeres ta lál kozó helyének számított – lassan, de biztosan bevette magát a monostor falai közé: a szerzetesi cellákban kávét és teát főztek, a közös helyiségekben megjelent a kártya és a biliárdasztal.

Párhuzamosan azzal, ahogyan a környező világban feltartóztathatatlanul tért nyertek a szabadság és egyenlőség eszméi, a 18. században a szerzetesi engedelmesség felfogása is változáson ment át. Az apát és az elöljáró iránti engedelmességet egyre többször tagadták meg az egyéni lelkiismeretre való hivatkozással, ahogy a levéltári adatok szerint nőtt azoknak az eseteknek a száma is, amikor a közösség világi egyházi fórumoknál keresett igazságot apátja „abszolutista”, barokkos törekvéseivel szemben; s miközben a korabeli újságok tudósítottak a szerzetesi elöljárók és a közösség küzdelmeiről, a felvilágosodás és a francia forradalom eszméinek terjedése egyre nagyobb kihívás elé állította a monasztikus közösségeket. E radikális eszmék fényében nem pusztán az vált vitatottá, hogy a monasztikus életforma mennyiben járul hozzá a közjóhoz, de a társadalmi szerződés gondolata összeütközni látszott a szerzetesi fogadalmak természetével, megkérdőjeleződött a szerzetesek jó citoyen volta, állampolgári hűsége.

Sokáig úgy gondolták, hogy a monostorok még az újkor kezdetén is egy mástól elszigetelt közösségek voltak. A szerző az ötödik fejezetben ezt a bevett véleményt töri meg, amikor elemzi a tudós szerzetesek és a tu

dományos társaságok kapcsolatait, és bemutatja a bencés közösségek által kiadott újságokat. A szerző áttekinti a bencés tudományos társaságok történetét a melki Bernhardt Pez kísérleteitől a Müncheni Akadémián (1759) át a Bajor Bencés Akadémiáig (1794). E társaságok alapítói közt már ott találjuk a „felvilágosult szerzeteseket”, és e fórumok, mint a vi-