Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)

II. Közlemények

„Hív a harc és hív az élet...” 149

Ja! Aranyos Jakikám! Szervusz! Neked is azt, ugyanazt írom. Hogy vagy Bugám? Írjatok, de ne nagyon akarjatok vigasztalni vagy buzdítani, mert az még jobban fáj. Az írásom sajnos kissé olvashatatlan. (...) Ideges vagyok. Minden reggel 1⁄2 5-kor kelek. Szervusztok!

Milliószor ölellek benneteket: Janótok”

Ez a levél akár külön elemzés tárgya is lehetne. Esszenciálisan minden benne van, amit a tartalomelemzés során az ötéves diáklevelezés legfontosabb témáinak tartottunk: a diszkrimináció, a pannonhalmi köldökzsinórról való leszakadás és a baráti közösségből való kiválás fájdalma, stb. A korai Kádár-korszak fenyegető atmoszférája áttételesen több dokumentumból

is kiérződik, de az iménti levélben direkt megfogalmazást is kap. Pécsi le

vélírónk egy következő (elkallódott) levelében célzott

rá, hogy egy val

lásos kiscsoportban talált lelki-pszichológiai segítséget, de a csoportot a rendőrség felgöngyölítette, és ezt ő épp hogy megúszta. Rendhagyó módon megkértem a még jó egészségben lévő (Németországban élő) levélírót, hogy írja meg erről az emlékeit. Az alábbiakban tehát nem egy korabeli fogalmazványt, hanem egy visszaemlékezést közlünk, az 58 évvel ezelőtti levél kiegészítéséül.

6. kép. Részlet Janó 1960. december 19-i leveléből